Sombereki horgásztó , Somberek

Sombereki horgásztó
Sport

Ismertető

Horgásztavunkat 2011. április 1-én nyitottuk meg horgászaink és vendégeink előtt Somberek településen. Somberek Baranya-megyében található, Mohácstól 10 km-re és az M6-os autópályától 5 km-re. A szabadidő park területén 2 horgásztó, recepcióépület, rönkház apartmanokkal, játszótér és állatsimogató található. Mindkét horgásztó völgyzáró gátas tó, melyekben mesterséges szigetek kerültek kialakításra, hogy ez is izgalmasabbá és szebbé tegye a horgászatot. A felső tó 1,5 hektár területű, a lenti tó 2,4 hektár területű. Horgászható halaink között megtalálható a ponty, ezüstkárász, csuka, süllő, dévérkeszeg, afrikai harcsa és lénai tokhal. Legnagyobb mennyiségben ponty található a tóban, melyek átlagsúlya 2-4 kg, de úszkál néhány nagyobb méretű is köztük, akik 12-15 kg-osak. Az őszi lehalászás alkalmával hálóvégre került nem egy 8-10 kg-os süllő is, melyek visszatelepítésére még aznap sor került. Haltelepítés általában 3-4 hetente történik, ekkor leginkább ponty és kárász kerül a tóba. Az idényhalak úgy, mint az afrikai harcsa telepítésére nyár elején kerül sor. Tavinkon fajlagos tilalom nincs, 5 kg feletti ponty nem vihető el, a többi hal esetében az MOHOSZ által meghatározott méretek a mérvadóak. A napijegy megváltása után korlátlan mennyiségű hal vihető el a kifüggesztett napi árak ellenében. Nyitvatartási idő reggel 6 órától este 8 óráig vagy sötétedésig mindennap, Hétfő kivételével. Ünnepnapokon a hétfői napon is nyitva tartunk. Éjszakai horgászatra júniustól szeptemberig van lehetőség kéthetente szombatonként, melyről a weboldalunkról tud tájékozódni az aktuális évben. Felnőtt és gyerek horgászjegy váltható, melyekkel egy kísérő személy is ellátogathat hozzánk, a további személyek kirándulójegy vásárlásával tudnak eltölteni nálunk egy szép napot. Különböző, kedvezményes bérletlehetőségekért kérem, hogy látogassanak el honlapunkra. Minden évben a gyerekek és felnőtt horgászok részére is rendezünk versenyeket, mint például feeder botos horgászverseny, vagy a 24 órás versenyünk. Várunk minden olyan látogatót, aki szép, rendezett környezetben szeretné szabadidejét eltölteni. A horgászat mellett lehetőség van a büfé, tűzrakó helyek, asztalok, padok igénybevételére, haltisztító, mosdók, wc-k használatára valamint a gyerekeknek szerettünk volna kedveskedni az állatsimogatóval, a szabadtéri játékokkal és a játszótérrel. A 2013-as szezonban már a rönkházunk is megnyitja kapuit a szállóvendégek előtt, ahol 8 apartman szoba található 2 szinten, mely összesen 32 fő elhelyezésére alkalmas. Ide várjuk a családokat, baráti társaságokat, céges csapatokat, vállalati csoportokat, akik egy kellemes kikapcsolódásra vágynak nyugodt és gyönyörű természeti környezetben.
Horgásztavunkat 2011. április 1-én nyitottuk meg horgászaink és vendégeink előtt Somberek településen. Somberek Baranya-megyében található, Mohácstól 10 km-re és az M6-os autópályától 5 km-re. A szabadidő park területén 2 horgásztó, recepcióépület, rönkház apartmanokkal, játszótér és állatsimogató található. Mindkét horgásztó völgyzáró gátas tó, me
Teljes leírás

Kapcsolat & Részletek

Cím Somberek, Mohácsi út 1
Telefon +36208520432
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 10. 07.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Térkép - Sombereki horgásztó

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Sombereki horgásztó
Sombereki horgásztó
Somberek
Horgásztavunkat 2011. április 1-én nyitottuk meg horgászaink és vendégeink előtt Somberek településen. Somberek Baranya-megyében található, Mohácstól 10 km-re és az M6-os...

További látnivalók

Imola Hotel Platán
Eger 4.6 / 5
Imola Hotel Platán
Platán Piknik
Reggeli
Érkezés napja:
2026-10-19
139 920 Ft
2 fő • 2 éj-től
34 980 Ft/fő/éj
Hotel Hunor
Sátoraljaújhely 4.1 / 5
Hotel Hunor
Kaland és wellness csomag
Reggeli
Érkezés napja:
2026-09-03
90 000 Ft
2 fő • 2 éj-től
22 500 Ft/fő/éj
Erzsébet Park Hotel
Parádfürdő 4.5 / 5
Erzsébet Park Hotel
Senior Aranynapok Parádfürdőn
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-11-23
80 652 Ft
2 fő • 2 éj-től
20 163 Ft/fő/éj
Aqua-Lux Wellness Hotel
Cserkeszőlő 4.3 / 5
Aqua-Lux Wellness Hotel
Őszi-téli pihenés hétköznap
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-09-06
79 600 Ft
2 fő • 2 éj-től
19 900 Ft/fő/éj

Bejelentkezés