Széphalom környéke látnivalók 28. oldal
Összesen 567 db találat Széphalom környéke látnivalók 28. oldal találat
Református templom Vasmegyer
-
Templom
1483-ban ríégi iratok szerint már volt egy kis kőtemplom, ezt bővítették a XVIII. században, majd 1833-ban torony épült, amit 1979-ben lebontottak és egyszerű sátortetőset építettek 1985-86-ban.
Boldogkőújfalu Római Katolikus Templom Boldogkőújfalu
-
Templom
Római Katolikus Templom Hernádkércs
-
Templom
Református templom Telkibánya
-
Templom
A falu neve 1270 óta ismert. 1318-20-ban még állt a Szent Katalin tiszteletére szentelt ispotálytemplom, nyomai ma is láthatók a jelenlegi parókia mögött.
Református Templom Karcsa
-
Templom
A templom két részből áll. Egyik téglából épült kör alaprajzú "szentély", melyhez később hozzáépült a faragott kőből emelt nyugati, román stílusú hajó. A szentély építési ideje a XI. századra tehető....
Református templom Gyulaháza
-
Templom
A gyulaházi református egyházközség a Tiszántúli Egyházkerület, valamint a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye gyülekezetei közé tartozik. Mintegy 1200 református egyháztagot számlál. Az egyházközs...
Református Templom Tornyosnémeti Tornyosnémeti
-
Templom
A XII. századi román stílusú templomot, a későbbi századokban gótikus stílusban építették át. Homlokzatába az 1497-es évszámot vésték. A templom a megpróbálatátások észázadaiban többször tönkrement.A...
Református Templom Lónya
-
Templom
A Templom XIII-XIV. századi román stílusú. Freskómaradványai feltárás alatt állnak. Festett kazettás mennyezetű, XVIII. századi fa szószékkoronával. Fa Harangtoronya XVIII. századi, 24 m magas.Különle...
Református Templom Hernádcéce
-
Templom
Református templom Benk
-
Templom
épült 1831-1850. között neogótikus stílusban A templom 2001-ben nyert felújítást.