volt Almásy-kastély , Sarkad

volt Almásy-kastély
További képek
Műemlék

Ismertető

A gyulai uradalmat 1723-ban kapta Harruckern János György, majd 1725 körül kezdte el építtetni a kastélyt, a régi huszárvár helyére. A várban serfőzőt és pálinkaházat rendezett be, cselédlakásokat épített és helyre állítatta a várbörtönt. Az ő nevéhez fűződik a szlovákok, románok és svábok Békés megyébe telepítése. Fia Harruckern Ferenc a huszárvár kaputornyát, melyen át a kastélyba bejárat vezet, barokk stílusú átalakítással felújíttatta, emeletesre építette át, rajta órát helyeztek el és párnatagos toronysisakkal fedték le. A kastély bővítésére, Franz Anton Hillebrant, kamarai főépítész 1761 - 1762-ben tervet készített, de ez nem valósult meg. A kastély 1795-ben leégett, Wenckheim Józsefné 1798-ban az előző helyére felépítette az új kastélyt. Az 1801-es második tűzvész után a Wenckheim Ferenc építtette újjá. Az uradalmi építész, id. Czigler Antal által tervezte barokk stílusú, copf stílusjegyekkel átszőtt manzárdtetős épületet. Ekkor kapta második tornyát és kupoláját, portikuszait, és ekkor egységesítették a melléképületeket. A toronyhoz földszintes szárnyak csatlakoztak

Kapcsolat & Részletek

Cím Sarkad, Vasút utca 2.
Telefon +3666375155
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2015. 11. 20.

Nyitvatartás

0101-1231

Térkép - volt Almásy-kastély

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Szabadidő Lovas Klub
Szabadidő Lovas Klub
Sarkad
A lovasklub amatőr fogathajtással foglalkozik.>
Avar Vendéglő
Avar Vendéglő
Sarkad
Sarkad város centrumában található. Vendéglő Étterem Terasz. Melegkonyha: 11-től 22 óráig. Hétfőtől péntekig, menű kiszolgálás. Rendezvények szervezése és lebonyolítása.

További látnivalók

Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Mezőkövesd 4.2 / 5
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Kedvezményes szobaárak
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-08-02
111 760 Ft
2 fő • 2 éj-től
27 940 Ft/fő/éj
Danubius Hotel Marina
Balatonfüred 4.6 / 5
Danubius Hotel Marina
All inclusive pihenés a Marinában - főszezonban
All inclusive
Érkezés napja:
2026-08-16
100 246 Ft
2 fő • 1 éj-től
50 123 Ft/fő/éj
Elizabeth Hotel
Gyula 4.7 / 5
Elizabeth Hotel
Napi szobaár reggelivel
Reggeli
Érkezés napja:
2026-07-27
49 900 Ft
2 fő • 1 éj-től
24 950 Ft/fő/éj
Gunaras Resort SPA Hotel
Dombóvár 4.4 / 5
Gunaras Resort SPA Hotel
Forró nyár
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-07-29
183 990 Ft
2 fő • 3 éj-től
30 665 Ft/fő/éj

Bejelentkezés