Ferences Templom , Pápa

Ferences Templom
Templom

Ismertető

Assisi Szent Ferenc követőit, a ferenceseket a Gara-család telepítette Pápára a 15. század közepén. 1559-ben a protestáns Török Ferenc földesúr azonban elűzte őket, és csak 100 évvel később, 1660-ban tértek vissza. Az akkori katolikus földesúr, gróf Esterházy Ferenc építtette fel a ma is álló templomukat 1678-1680-ban. A főhajós, négy mellékoltárral rendelkező templomot 1822-ben renoválták, de eddigi történetének legnagyobb átalakítása és felújítása 1940-1942 között volt. Kicserélték a padokat, a nem 17-18. századi szobrokat és oltárdíszeket, újrafestették a mennyezetfreskókat, és új márványborítást kaptak a falak. A szentélyben álló neorokokó főoltár legértékesebb darabja a templommal egyidős Máriacelli Szűzanya ezüstruhás faszobra. A templommal átellenes barokk ház fő látnivalója a mesterien megmunkált, napsugaras mintázatú kapu. Az épület egyik fülkéjében Mária-szobor van, a másikban Krisztus a kereszten. Az épületet egykor "ispitának" hívták, azaz idős emberek ápoldája volt, ma is szociális otthon. A templom melletti Kígyó utcában öreg parasztház íves homlokzata és fogrovatos párkánya kelti fel a figyelmet. A kapuhoz közelebb lépve, mint több helyen is, kerékvető köveket, szép kilincseket, zárcímereket láthatunk.
Assisi Szent Ferenc követőit, a ferenceseket a Gara-család telepítette Pápára a 15. század közepén. 1559-ben a protestáns Török Ferenc földesúr azonban elűzte őket, és csak 100 évvel később, 1660-ban tértek vissza. Az akkori katolikus földesúr, gróf Esterházy Ferenc építtette fel a ma is álló templomukat 1678-1680-ban. A főhajós, négy mellékoltárra
Teljes leírás

Kapcsolat & Részletek

Cím Pápa, Barát utca Kígyó utca sarka
Telefon +3689324105
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 05. 09.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
Előzetes bejelentkezés alapján Mise: Vasárnap 7 óra

Jegyárak

Ingyenes

Térkép - Ferences Templom

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Várkertfürdő Pápai Gyógy- és Termálfürdő
Várkertfürdő Pápai Gyógy- és Termálfürdő
Pápa
A fürdő a Külső-Várkertben helyezkedik el, a Petőfi Sándor Gimnázium és a Városi Sportcsarnok stílusát követve szervesen illeszkedik a városképbe.
Kékfestõ Múzeum
Kékfestõ Múzeum
Pápa
A 18. század második felében a hazánktól nyugatra eső területeken a textiliparban és a festőmesterségben munkaerő-felesleg képződött. Ezért az egyéni vándorutak és család...
Esterházy-kastély
Esterházy-kastély
Pápa
Magyarország számunkra legszebb barokk kastélyában, a pápai Esterházy-kastélyban változatos programokkal és felejthetetlen élményekkel várjuk!
Belső várkert
Belső várkert
Pápa
Kb. 30 madárfaj található itt. Tájjellegű fafajok, gyep, angolkerti összhatás.A kastélypark területe: 15.6 ha.
Pannonia Reformata Múzeum
Pannonia Reformata Múzeum
Pápa
A gyönyörű, késő barokk-copf stílusban épült, puritán templom a maga egyszerűségével és nem mindennapi adottságaival, különleges kiállításoknak és egyben élénk kulturális...
Gránátalma Múzeumpatika
Gránátalma Múzeumpatika
Pápa
Az 1757-ben alapított gyógyszertár berendezései, intarziás bútorai, falra festett képei, gyógyító mizeri barátot ábrázoló szobra igazán figyelemre méltóak.
Címer- és fegyvertörténeti gyűjtemény
Címer- és fegyvertörténeti gyűjtemény
Pápa
A 76 tételből álló gyűjtemény nagyobb része a 19 század második feléből és a 20. század első feléből származik. Legértékesebb darabja a 13. században készült kardpenge.

További látnivalók

Programok a környéken

Koncz Zsuzsa Koncert - PÁPA
Koncz Zsuzsa Koncert - PÁPA
Pápa
Jókai Mór Művelődési Központ
2026.11.11
19:00
14 990 – 15 990 Ft
Koncz Zsuzsa Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima díjas előadóművész a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. Zenekaros koncertjén a legismertebb és legmeghatá...
A szépség és a szörnyeteg
A szépség és a szörnyeteg
Pápa
Pápa, Pápa Jókai Mór Művelődési Központ
2026.10.17
16:00
4 490 – 5 990 Ft
Tvrtko - Csernobil 40 (exkluzív előadás)
Tvrtko - Csernobil 40 (exkluzív előadás)
Pápa
Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ, Pápa - Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ
2026.10.15
19:00
8 900 Ft
PÁPA - BRIDGERTON KLASSZIKUSOK - GYERTYAFÉNYES KONCERT
PÁPA - BRIDGERTON KLASSZIKUSOK - GYERTYAFÉNYES KONCERT
Pápa
Rákász Gergely, PÁPA - REFORMÁTUS ÓTEMPLOM
2026.10.02
18:00
11 990 Ft
Rákász Gergely Alapítvány bemutatja: Legdrágább nyájas Olvasó! Mivel a társasági szezon javában zajlik, már bizonyára mindenki a bálok, szoárék és maskarák lázában...
Apáink Útján - Hungarian Musical Band
Apáink Útján - Hungarian Musical Band
Pápa
Jókai Mór Művelődési Központ
2026.10.16
19:00
4 000 Ft
Apostol - Nem tudunk élni nélkületek!
Apostol - Nem tudunk élni nélkületek!
Pápa
Jókai Mór Művelődési Központ, Színházterem
2026.10.31
18:00
10 990 Ft
Az Apostol együttes több mint öt évtizede áll a magyar zenei élet legmeghatározóbb előadói között. Dalai – mint a “Nem tudok élni nélküled”, “Okosabban kéne élni”, “Eladó...
Felnőtté válás - Kőhalmi Zoltán önállósuló estje
Felnőtté válás - Kőhalmi Zoltán önállósuló estje
Pápa
Dumaszínház, Pápa - Jókai Mór Művelődési Központ
2026.11.04
19:00
9 290 Ft
Dumaszínház est
BOGYÓ és BABÓCA zenés interaktív bábjáték
BOGYÓ és BABÓCA zenés interaktív bábjáték
Pápa
Petőfi Filmszínház
2026.11.14
10:30
3 900 Ft
BOGYÓ és BABÓCA – Az évszakok interaktív, zenés bábjáték Az előadás időtartama: kb 50 perc Ajánlott korosztály: 2-7 éves korig

További programok

Pápa szállások

Zsófia Vendégház
Zsófia Vendégház
Pápa
4.4 / 5
9 450 Ft
/ fő / éj
Hotel Villa Classica
Hotel Villa Classica
Pápa
4.6 / 5
21 250 Ft
/ fő / éj

További szállások

Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Mezőkövesd 4.4 / 5
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Kedvezményes szobaárak
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-10-04
84 480 Ft
2 fő • 2 éj-től
21 120 Ft/fő/éj
Aqua-Lux Wellness Hotel
Cserkeszőlő 4.3 / 5
Aqua-Lux Wellness Hotel
Őszi-téli pihenés hétköznap
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-09-27
79 600 Ft
2 fő • 2 éj-től
19 900 Ft/fő/éj
Gunaras Resort SPA Hotel
Dombóvár 4.5 / 5
Gunaras Resort SPA Hotel
Őszi wellness
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-09-24
119 992 Ft
2 fő • 2 éj-től
29 998 Ft/fő/éj
Portobello Wellness Hotel Esztergom
Esztergom 4.6 / 5
Portobello Wellness Hotel Esztergom
Félpanziós csomag fürdőbelépővel 20% kedvezménnyel
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2027-03-25
69 440 Ft
2 fő • 1 éj-től
34 720 Ft/fő/éj

Bejelentkezés