Mészégető-források barlangja , Orfű

Mészégető-források barlangja
Természeti érték

Ismertető

Fedezze fel a Mészégető-források kiépítetlen barlangját! Overálos túra vezetéssel, küzdelem az elemekkel! A barlang átlagos szélessége egy méter, magassága 1,5-3 méter közötti. A hőmérséklet 11°C. A képződmények közül látványosak a vízesések, kőpengék, üstök, karrok, áramlási kagylók, kisebb-nagyobb cseppkövek, mikro-tetaráták. A barlang falát fekete bevonat borítja, ez a mangán-kiválás következménye. Az alacsony bejárati szakaszon négykézláb haladunk, míg elérjük az első szifon előtti, 2 méter átmérőjű másfél méter magas termet. Ezután kezdődnek a kalandok: a szifonon átjutva helyenként iszapréteggel kell megküzdeni, szűkületeken préseljük át magunkat, vagy derékig érő vízben gyalogolunk! A nehézségeket feledteti a látvány, és az élmény. A túra során 200 méteres szakaszt teszünk meg. Oda és visszafelé ugyanazon az útvonalon haladunk, így a megtett távolság 400 méter. A barlangtúrákon 14 év felettiek vehetnek részt. 14-18 év közöttiek esetében írásos szülői engedély szükséges. Résztvevők létszáma: minimum 4, maximum 8 fő. A résztvevőket szakképzett túravezető kíséri. Ajánlatos gumicsizmát hozni!

Kapcsolat & Részletek

Cím Orfű, Kossuth Lajos utca
Telefon +36305254351
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2015. 01. 21.

Nyitvatartás

0101-1231

Térkép - Mészégető-források barlangja

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Orfűi-tó Strand (Kistó-strand)
Orfűi-tó Strand (Kistó-strand)
Orfű
Pécstől 15 km-re, akár kiépített kerékpárúton is megközelíthető a Mecsek ölelésében fekvő, öt tóból álló, festői tórendszer.
Aktív Viziturisztikai Központ
Aktív Viziturisztikai Központ
Orfű
A Pécsi-tó partján, a faluközponthoz közel található a vízi turisztikai központ új csónaktárolóval, pihenőházzal és úszókikötővel várja a vízi sportok szerelmeseit! Kajak...
Vízibicikli Kölcsönző
Vízibicikli Kölcsönző
Orfű
A vízibicikli kölcsönző a Pécsi-tó gátjánál lévő Szomjas Vándor Büfé mellett működik 10 db napozós és csúszdás vízibiciklivel. Sportolva ismerd meg a Pécsi-tavat!, Kikötő...
Sárkány mítosz nyomában túra
Sárkány mítosz nyomában túra
Orfű
Ki ne ismerné a mesebeli hétfejű sárkányokat vagy épp „a híres egyfejűt”, Süsüt? A népmesék sárkányai általában sötét erdőben, barlangokban vagy a föld alatt élnek. A mít...
Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet
Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet
Orfű
A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet a Mecsek legszebb természeti értékeit foglalja magába.
Trió barlang
Trió barlang
Orfű
A Trió-barlang a Nyugat-mecseki-karszt jelentősebb karsztobjektumainak egyike, 230 m feletti járathosszúsággal a 6. leghosszabb és 54 m-nél nagyobb mélységgel pedig a 3....
Sárkány-kút
Sárkány-kút
Orfű
Forrás, időszakos kvarcforrás. A szikla mélyén felgyülemlett víz feltör a mélyből és kb. 5-15 percig működik.

További látnivalók

Orfű szállások

Rácz Tanya Orfű-Lipóc
Rácz Tanya Orfű-Lipóc
Orfű
4.9 / 5
12 450 Ft
/ fő / éj

További szállások

Portobello Wellness Hotel Esztergom
Esztergom 4.6 / 5
Portobello Wellness Hotel Esztergom
Félpanziós csomag fürdőbelépővel 20% kedvezménnyel
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-09-06
42 240 Ft
2 fő • 1 éj-től
21 120 Ft/fő/éj
Szalajka Fogadó
Szilvásvárad
Szalajka Fogadó
Reggelis árak
Reggeli
Érkezés napja:
2026-09-06
30 900 Ft
2 fő • 1 éj-től
15 450 Ft/fő/éj
Fagus Hotel Conference Spa
Sopron 5.0 / 5
Fagus Hotel Conference Spa
Félpanziós wellness
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-09-05
122 400 Ft
2 fő • 2 éj-től
30 600 Ft/fő/éj
Erzsébet Park Hotel
Parádfürdő 4.5 / 5
Erzsébet Park Hotel
Senior Aranynapok Parádfürdőn
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-11-23
80 652 Ft
2 fő • 2 éj-től
20 163 Ft/fő/éj

Bejelentkezés