Péchy László Szivattyútelep , Nagyecsed
Ismertető
Az 1915-17. között épült gőzüzemű szivattyútelep az Ecsedi-láp lecsapolásának egyik legfontosabb műtárgya. A hozzá vezető LÁpi-csatorna vizét emeli át a Krasznába. Gépészeti berendezését az Első Hazai Gépgyár Rt., valamint a Ganz és Társa Danubius cégek szállították. A belvíz mentesítési szivattyúzások mellett Mátészalkát és még 14 környező községet látott el villamos energiával.
A szivattyútelepet 1987-ben műemlékké nyilvánították, 1994-ben pedig a Felső-Tisza-vidékiVízügyi Igazgatóság Péchy Lászlóról nevezte el, egyidejűleg az épület falára domborművet helyeztek, Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrászművész alkotását.
A Nagyecsedi szivattyútelep udvarán az 1917-ben épült kőlábazatú fa szerkezetű széntároló épületében a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 1998-ban Technikatörténeti Kiállítóhelyet hozott létre, mely még ez évben működési engedélyt kapott.
A 42 db kiállított tárgy között láthatunk állványos fúró és esztergagépet, mely a bécsi Schuchardt és Schütte cég gyártmánya és a szivattyútelepek karbantartási feladatait szolgálta. A szivattyúk átemelő szivattyúként funkcionáltak. Az istrángos cölöpverő a töltésszakadások elzárásának legfontosabb eszköze volt. Láthatók továbbá az árvízvédekezések idején használt bontó és fúrókalapácsok, a PZ-típusú szádlemez húzó gép. Találkozhatunk a földmérés eszközeivel, teodolittal, mérőléccel.
Kapcsolat & Részletek
Utoljára frissítve:
2012. 03. 09.
Nyitvatartás
0101-1231
Térkép - Péchy László Szivattyútelep
Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?
Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!Utazzitthon Vendégértékelések
Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!
Legyen Ön az első!
Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!
BejelentkezésLátnivalók a környéken
Berey József Helytörténeti Gyűjtemény
A kúria jellegű épület 1927-ben épült. korábban iskolaként funkcionált, ami meghatározta a kiállítótermek számát és nagyságát. A gyűjtemény 1988-ban a helyi tanács és a...
Református nagytemplom
A templom 1863-ban épült. Négy karzatos. A régió egyik legnagyobb temploma. Orgonáját Kerékgyártó István készítette 1903-ban. Kisharangját Kirilla János öntötte 1754-ben.
Mezőkövesd
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
105 600 Ft
2 fő • 2 éj-től
26 400 Ft/fő/éj
Hajdúszoboszló
Hotel Járja
153 000 Ft
2 fő • 3 éj-től
25 500 Ft/fő/éj
Sárvár
Hotel Viktória
61 980 Ft
2 fő • 2 éj-től
15 495 Ft/fő/éj
Balatonfüred
Hotel Golden Lake Resort
73 000 Ft
2 fő • 1 éj-től
36 500 Ft/fő/éj