Makádi Református Templom , Makád

Makádi Református Templom
További képek
Múzeum

Ismertető

A Csepel-sziget déli részén a sziget utolsó települése Makád. Budapesttől 50 km-re, Ráckevétől 10 km-re délre található. Nyugaton a Nagy-Duna, keleten a Ráckevei-Duna-ág övezi. Makád földrajzi fekvése sok tekintetben meghatározta történetének alakulását. A sziget zártsága, megnehezítette az emberek mozgását, történelmi vonulatok befolyásoló hatását. A hagyomány szerint, Makád község alapítása egyidős a honfoglalással. Makád nevű lovász, Árpád fejedelem főlovászának Csepelnek volt hű embere, lovásza. Őt a szigeten élő fejedelmi ménesek déli irányból való védelmére, őrzésére telepítette le Csepel, a község helyére. Makád első okleveles említése 1430-ból való. A XVI. században a Csepel-sziget egyik legjelentősebb községe a sziget déli részén. Makád község az államalapítástól kezdve az egyház megszervezésének idején a veszprémi püspökség szentendrei esperességének fennhatósága alatt állt. A három község: Makád, Gyála és Simonfa együtt épített templomot, amely árpádkori lehetett és a mai makádi templom helyén állt. Régi temploma azt bizonyította, hogy a reformáció előtt a közösség vallása görög keleti volt. A templom ugyanis nyugat-keleti irányba nézett, keleti oldalon volt a tornya. Az új templom építésekor a régi falát lebontották és ekkor a mész alatt görögkeleti eredetre mutató falfestmények tűntek elő. Sajnos ezek a festmények az építéskor megsemmisültek. A XVIII. század során többször javítgatták a középkori eredetű ótemplomot, majd 1803-1806-ig újat építettek a régi helyére az ótemplom anyagának felhasználásával. A templom jellege: Homlokzati tornyos, egyhajós, félköríves záródású, egyszerű, copf stílusú épület. A torony az épülethez viszonyítva karcsú, háromemeletes, sisakja törtvonalú. A főhomlokzat két oldalán az oromfalak meredeken emelkednek. Csúcsukat váza helyett, egyszerű, vékony tagozat díszíti. Az ajtók és az ablakok egyszerűek. A templom félköríves végződése a hajófalak vonalába esik, és nem ugrik be szentélyszerűen. A végződésnél öt vaskos támpillér áll. A tengelyben levő támpillér ablakot takar. A templom faragott kőből és téglából épült úgy, hogy a kősorokat meglehetős szabályossággal téglasorok váltják. Makád és környéke református vallásra térésének meghatározó egyénisége: Szegedi Kis István tudós-prédikátor, aki wittenbergi tanulmányai alatt Luther és Melanchton tanítványa volt. Szegedi halála előtt néhány évvel 1570. táján valósította meg Ráckevén és környékén a reformáció helvét (református) irányát. Mint püspök, megteremtette a Dunamelléki Református Egyházkerületet: hat egyházmegyével és közel száz egyházzal. Első adat a Makádi Református Egyházközség történelméből Monostori János prédikátor nevéhez fűződik. Az ő neve kezdi a makádi prédikátorok névsorát, majd 1621-től pontos feljegyzés ismert a lelkipásztorokról. 1621-ből még egy nagyszerű emlékünk van: úrvacsorai pohár, mely aranyozott ezüstből készült, vésett technikával díszített. 1827-ben egy 443 fontos harangot öntet a református egyház Makádon, és a harangoknak új lábakat állít. 1892-ben órát vettek a toronyba. 1886-ban orgonát készíttettek a templomba, melyet székesfehérvári mester készített. Az első világháború idején az orgona homlok sípsorozata megrongálódott, 1922-ben javították meg. A második világháború idején a hangszer tönkrement. Ma a hangszer díszes doboza emlékeztet a hajdani fújtatós elődre.
A Csepel-sziget déli részén a sziget utolsó települése Makád. Budapesttől 50 km-re, Ráckevétől 10 km-re délre található. Nyugaton a Nagy-Duna, keleten a Ráckevei-Duna-ág övezi.
Makád földrajzi fekvése sok tekintetben meghatározta történetének alakulását. A sziget zártsága, megnehezítette az emberek mozgását, történelmi vonulatok befolyásoló hatását
Teljes leírás

Kapcsolat & Részletek

Cím Makád, Kossuth Lajos utca 49.
Telefon +3624481052
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 06. 13.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Jegyárak

nincs

Térkép - Makádi Református Templom

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Makádi Református Templom
Makádi Református Templom
Makád
A Csepel-sziget déli részén a sziget utolsó települése Makád. Budapesttől 50 km-re, Ráckevétől 10 km-re délre található. Nyugaton a Nagy-Duna, keleten a Ráckevei-Duna-ág...
Ezüstpart
Ezüstpart
Makád
Az idelátogató vendég hódolhat a horgászat többféle módjának, lehet az rabló vagy békés halak horgászata. A horgászat éjjel-nappal űzhető. A pontytilalom a Duna-ág ezen...

További látnivalók

Elizabeth Hotel
Gyula 4.7 / 5
Elizabeth Hotel
Napi szobaár reggelivel
Reggeli
Érkezés napja:
2026-07-27
49 900 Ft
2 fő • 1 éj-től
24 950 Ft/fő/éj
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Mezőkövesd 4.2 / 5
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Kedvezményes szobaárak
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-08-02
111 760 Ft
2 fő • 2 éj-től
27 940 Ft/fő/éj
Gunaras Resort SPA Hotel
Dombóvár 4.4 / 5
Gunaras Resort SPA Hotel
Forró nyár
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-07-25
183 990 Ft
2 fő • 3 éj-től
30 665 Ft/fő/éj
Danubius Hotel Marina
Balatonfüred 4.6 / 5
Danubius Hotel Marina
All inclusive pihenés a Marinában - főszezonban
All inclusive
Érkezés napja:
2026-08-09
97 666 Ft
2 fő • 1 éj-től
48 833 Ft/fő/éj

Bejelentkezés