Veteránautó Múzeum
Az Old Car Center Nonprofit Kft 2005-ben alakult veterán gépjárművek kiállítása és felújítása céljából. Kiskőrösön megépült egy 2.420m2-es alapterületű interaktív múzeum és felújító komplexum. A kiállító terem és a felújító csarnokokon kívül egy kávézó is helyet foglal a múzeumban és 3D-s mozi is várja a látogatókat.
Veteránautó Múzeum
Fő célunknak érezzük, hogy a térségben és egész Magyarországon népszerűsítsük, és meg is mutassuk az autók, mint járművek egy másik, érdekesebb oldalát. Bízunk benne, hogy mást is annyira megragad ez a világ, mint ahogy velünk tette. E mellett egész évben rendezvények és veterán-találkozók szervezésével szeretnénk a közönséget elkápráztatni! Sajnos ez idáig nem volt saját kiállító terme a társaságnak. A tavalyi évben sikeresen megpályáztunk egy projektet „Öreg autó nem vénautó” címen, ami lehetővé tette egy nagyobb volumenű beruházás megvalósítását. Ennek keretében Kiskőrösön megépítettünk egy 2.420m2-es alapterületű interaktív múzeumot és felújító komplexumot. A kiállító terem és a felújító csarnokokon kívül egy kávézó is helyet foglal a múzeumban és 3D-s mozi is várja a hozzánk ellátogatókat. Betekintést nyerhetnek az első csavar becsavarásától kezdve a teljes körű felújítási folyamatig. A múzeum kiállítóterének kapacitása meghaladja a 100 gépjárművet. Igyekszünk majd az autókat úgy összeválogatni, hogy minden ízlésnek megfeleljen és minél mindenre kiterjedőbb tárlatot mutassunk be a vendégeknek.
Elérhetőség
- Cím
- Kiskőrös, Petőfi Sándor út 101. Térkép
- Telefon
- +3678511013 +36 70 582 6134
- info@old-car.hu
- Weboldal
- old-car.hu
Adatok forrása: old-car.hu · ellenőrizve: 2026. 10. 24.
Nyitvatartás
H–Cs csak 10 fő feletti csoportoknak, előre egyeztetve
Jegyárak
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek