utazzitthon.hu
Keresés…

Fekete harkály tanösvény

A tanösvény bejárása során a látogatók az erdei élővilágot, az erdő természetes működését és egy varázslatos hangulatú égerligetet ismerhetnek meg, valamint a természetvédelem gyakorlati intézkedéseibe – madárodú-telep, akácfák gyűrűzése, természetközeli erdőművelés – is bepillanthatnak.

A Kaposvár-Töröcske határában, 2010-ben átadott tanösvény különlegessége, hogy a megszokott táblák helyett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapjáról (www.ddnp.hu) letölthető vezetőfüzet segítségével járható be. A terepen való tájékozódást GPS koordináták, kinyomtatható térkép, irányjelző nyilak és a fákra festett fekete harkály ábrák is segítik. Az így kialakított tanösvény környezetkímélő, a természeti környezetbe jól illeszkedő, az internetes vezetőfüzet pedig mindig naprakész, az évszaknak megfelelő ismeretanyagot tartalmaz.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kollégái garantált túrákkal, valamint előzetes egyeztetés alapján az év során folyamatosan kérhető programokkal várják a látogatókat.

Elérhetőség

Weboldal
ddnp.hu

Utoljára frissítve: 2017. 04. 18.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Fekete harkály tanösvény kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Kaposvár
1 szálláshely ebben a városban