Kéktói Ménes , Hódmezővásárhely
Ismertető
Kéktó ligetes puszta.
Változó talaj, és növényösszetételével ló ill. marhalegelőnek kiváló.
1987-ben vásárlás útján került családunk birtokába az akkor szokásos, 1 holdas halásztanyaként épült, később átépített "partra" tanya.
A tanya keleti oldala egy vályogból tapasztott főépületből állt. ( Konyha, kamra, búbos kemencés szoba, mestergerendás padlás.) A kemencét Fertály János bácsi, földeáki barátom újított fel az 1988-as évben. Itt volt található még egy faépítésű 5 fakkos, zsindelytetős hombár 1886-ból, és ami a mai napig is megtalálható, bár 2006-ban Berta Imre bácsi ácsmester újjáépítette a tetőt.
A tanya nyugati oldalán volt a végjászlas istálló, a mainak kicsinyített megfelelője, szintén vályogból. Talajszintje 50-60 cm-rel lejjebb volt a talajszintnél. két tehén és ugyanennyi ló fért el benne.
Délről volt a góré kétoldalt félszer kocsiszín. ( itt található volt egy jó állapotú MIA motor, aggregátor és áramfejlesztő nélkül)
Disznó és tyúkól tartozott északról a tanyához.
Ezek az épületek alakították ki a zárt tanyaudvart, ami ma is megbélyegzi a képet.
A dél-keleti sarokban helyezkedik el egy téglakirakású 2-4 m vízszintű gémeskút. Vize salétromos, ezért ma már csak hűtésre és vízszintjelzésre használatos.
A tanya körüli legelők, földek tagi tulajdonból majd kárpótlás útján kerültek családunkhoz.
Családunknak Magyartarka fajtájú baromállománya van. Lovaink a Furioso- North Star fajta Hódmezővásárhelyi tájfajtájának egyedei. Jómagam több mint 3 évtizede foglalkozom lótenyésztéssel. Célom a tudatos párosításokon keresztül olyan fajtatiszta egyedeket létrehozni, melyek megállják helyüket a mai követelményeknek megfelelően, mint sportlovak, így növelve e régi Magyar fajta hírnevét. Bizonyítékként hagy említsem az Aranyági Ménest melynek létrehozója és vezetője voltam 1977-től, 2005-ig.
Ménesünkben mintegy 80 ló- csikó található meg. Főleg természetszerű, számukra komfortos, szabad tartásban, (télen, nyáron) nagy mozgástérrel. Természetesen méncsikókat körül nevezve. A ménesi korosabb anyakancáink nagy előnye, hogy a lovassport valamely szakágában kipróbáltak, így teljesen megbízhatóak gyermekek és lovagolni kezdő felnőttek számára. A fiatalabb egyedek saját teljesítmény vizsgálatát rutinos lovasaink, versenyzőink végzik.
Kéktó ligetes puszta.
Változó talaj, és növényösszetételével ló ill. marhalegelőnek kiváló.
1987-ben vásárlás útján került családunk birtokába az akkor szokásos, 1 holdas halásztanyaként épült, később átépített "partra" tanya.
A tanya keleti oldala egy vályogból tapasztott főépületből állt. ( Konyha, kamra, búbos kemencés szoba, mestergerendás p
Teljes leírás
Változó talaj, és növényösszetételével ló ill. marhalegelőnek kiváló.
1987-ben vásárlás útján került családunk birtokába az akkor szokásos, 1 holdas halásztanyaként épült, később átépített "partra" tanya.
A tanya keleti oldala egy vályogból tapasztott főépületből állt. ( Konyha, kamra, búbos kemencés szoba, mestergerendás p
Kapcsolat & Részletek
Cím
Hódmezővásárhely, Tanya 1154.
Telefon
+36703823919
E-mail
kektoi-menes@freemail.hu
Weboldal
itthon.hu
Utoljára frissítve:
2016. 11. 18.
Nyitvatartás
( 01.01. - 12.31. )
egész évben
egész évben
Térkép - Kéktói Ménes
Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?
Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!Utazzitthon Vendégértékelések
Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!
Legyen Ön az első!
Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!
BejelentkezésLátnivalók a környéken
Karaván Túra
Tevékenység: vízi túrák szervezése és eszközök biztosítása
Cégünk olyan komplex szolgáltatás csomagokat kínál, amelyben a túraeszközök különféle földrajzi helyszíneken t...
Városi Stadion
Szabadtéri sportolási lehetőségek.
Balogh Imsi Sportközpont
2008-ba átadott új városi sportlétesítmény.
Hódmezővásárhely műjégpálya
Hódmezővásárhelyen minden év decemberében megnyitja kapuit a város szívében a műjégpálya. Minden szombaton és vasárnap a jégpályán a felnőttek számára 8-9 óra között korc...
Hódtói Sportcsarnok
1200 férőhely, ebből 700 ülőhely. Alkalmas bálok, koncertek, kongresszusok, stb. lebonyolítására.
Hódtói Sport és Szabadidő Központ
A 2006. őszén átadott létesítményben különböző sportolási lehetőségek állnak az érdeklődők rendelkezésére. Különböző méretű kül- és beltéri termekkel, rekreációs lehetősé...
Hódmezővásárhelyi Tenisz Club
Szabadtéren 8 pálya, a csarnokban 2 pálya van lelátókkal. A klubházban büfé, öltözők, tusolók, wc, szauna és vendégszobák vannak. Egyéb tenisz szolgáltatások: klub, szaun...
Kardoskúti Fehértó
A Kardoskúti Fehértó területi egység Sóstói-telepén található a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság magyar szürke szarvasmarha, racka- és cigályajuh állománya. Ezek az ő...
Programok a környéken
Vedd fel, ha mered!
A Vedd fel, ha mered! egy sodró lendületű, mai vígjáték a barátságról, párkapcsolatról és a digitális világunkról, ahol a legmélyebb titkaink ott lapulnak a zsebünkben. M...
Kovács Kati Jubileumi Turné - HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Primissima díjas Kovács Kati jubileumi koncertturnéra indul zenekarával abból az alkalomból, hogy idén 60 éve rendezték meg az első Táncdalfe...
Koncz Zsuzsa Koncert - Hódmezővásárhely
Koncz Zsuzsa Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima díjas előadóművész a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. Zenekaros koncertjén a legismertebb és legmeghatá...
Gyula
Elizabeth Hotel
49 900 Ft
2 fő • 1 éj-től
24 950 Ft/fő/éj
Cserkeszőlő
Aqua-Lux Wellness Hotel
199 000 Ft
2 fő • 5 éj-től
19 900 Ft/fő/éj
Balatonfüred
Danubius Hotel Marina
98 096 Ft
2 fő • 1 éj-től
49 048 Ft/fő/éj
Mezőkövesd
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
111 760 Ft
2 fő • 2 éj-től
27 940 Ft/fő/éj