Vaskakas Bábszínház
1991.őszén jött létre a Győri Városi Bábszínház, mai nevén Vaskakas Bábszínház, amely az egyetlen ilyen jellegű művészeti intézmény a régióban. Mára a bábszínház a győri színházi kultúra szerves részét képezi és idén már a 20. születésnapját ünnepli.
Vaskakas Bábszínház
A Vaskakas – mint hivatásos bábszínház – 1991 októberében nyitotta meg kapuit a győri gyerekek és felnőttek előtt.
Az idei szezon a huszadik a bábszínház történetében: immár hivatalosan is nagykorúak, sőt fiatal felnőttek lettek. Szerelemgyerekük. a népszerű Győrkőcfesztivál is idén már 5. alkalommal kerül megrendezésre, amikor is Győr belvárosa három napra a gyerekek fennhatósága alá kerül.
A jubileum tiszteletére születésnapi ruhát is öltött a Vaskakas és az egész évadot e szülinap jegyében tervezi a társulat, új előadásokkal, koncertekkel, hatalmas szülinapi bulival, óriástortával és sok munkával. Az évadban nyolc bemutatót terveznek, vendégeskednek náluk a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezőhallgatói, két új bábszínész érkezik a társulatba, és történetük során először állítanak színpadra felolvasószínházi előadást (kifejezetten az ifjúsági korosztály számára), továbbá rendszeresen vendégeskednek is majd a budapesti Nemzeti Színházban.
Elmúlt húsz év alatt csaknem négyezer bérletest, több mint harmincezer nézőt, a Győrkőcfesztivál negyvenezer látogatóját minőségi programokkal igyekeztek szórakoztatni és elgondolkodtatni, miközben arra is törekedtek, hogy a színház szakmai hírnevét is öregbítsék. Hogy jó úton járnak, jelzik az elmúlt tíz év díjai, köztük a tavalyi és a tavalyelőtti jelölés a legjobb gyerekszínházi előadásnak járó kritikusdíjra.
A színház előadásokról bővebb információkat olvashatnak a Vaskakas Bábszínház megújult honlapján.
Díjaik
2011
Színikritikusok díja 2011 – jelölés a legjobb gyermek- és ifjúsági előadás díjára: A pecsenyehattyú és más mesék
2010
V. Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléja, Kaposvár – különdíj: Hoppláda
XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál, Pécs – a legjobb színésznő díja: Kocsis Rozi (Kádár Kata revü)
Színikritikusok díja 2010 – jelölés a legjobb gyermek- és ifjúsági előadás díjára: Repülési lecke kezdőknek (az ESZME és a Vaskakas Bábszínház közös előadása)
2009
XIII. Nemzetközi Bábművészeti Világfesztivál, Prága, Csehország – különdíj: Metamorfózis
V. Országos Gyermekszínházi Szemle, Budapest – a műfaj egyik nívós előadásának díja: Metamorfózis
2007
Kon-Teksty Nemzetközi Bábfesztivál, Poznan, Lengyelország – különdíj: Csárdáskirálynő
2006
III. Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléja, Kaposvár – különdíj: Sze-rel-me-sek
2005
Trema Nemzetközi Bábfesztivál, Ruma, Szerbia – közönségdíj: Sze-rel-me-sek
III. Országos Gyermekszínházi Szemle, Budapest – különdíj: Sze-rel-me-sek
2004
II. Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléja, Kaposvár – III. díj: Alice
2003
Nemzetközi Bábfesztivál, Tolosa, Spanyolország – közönségdíj: A világ teremtésének 8 napja
PIF Nemzetközi Bábfesztivál, Zágráb, Horvátország – a legjobb rendezés díja: A világ teremtésének 8 napja
II. Országos Gyermekszínházi Szemle, Budapest – különdíj: A szépen szóló Grüffmadár
2002
Nemzetközi UNIMA Fesztivál, Békéscsaba – UNIMA-diploma és közönségdíj: A világ teremtésének 8 napja
Nemzetközi Bábfesztivál, Torun, Lengyelország – a legjobb zenei közreműködő díja: Rab Viki (A világ teremtésének 8 napja)
2000
Nemzetközi Bábfesztivál, Arad, Románia – a legművészibb előadás díja: Fehérlófia
Szállodai csomagajánlatok Vaskakas Bábszínház belépőjeggyel:
Hotel Famulus
Hotel Rába
Hotel Klastrom
Fonte Hotel és Étterem
Golden Ball Club Hotel
Fehér Hajó Panzió
Hotel Kálvária
Elérhetőség
- Cím
- Győr, Czuczor Gergely utca 17. Térkép
- Telefon
- +36//96/512-690
- vaskakas@vaskakas.hu
- Weboldal
- gyortourism.hu
Utoljára frissítve: 2016. 12. 27.
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek