Szent László Látogatóközpont , Győr
Ismertető
Magyarország legnagyobb területű egyházi gyűjteménye várja látogatóit Győr történelmi központjában, a Káptalandombon. A bemutatott épületek és műtárgyak a Győri Egyházmegye ezer éves szakrális-kulturális örökségeként maradtak ránk. Győr az egyetlen város Magyarországon, ahol a három legjelentősebb szakrális tárgyunk a Szent Korona, a Szent Jobb és a Szent László herma egyaránt megfordult. A kiállítás emléket állít ennek a történelmi ténynek, különös hangsúlyt helyezve Szent László győri kultuszára. A gyűjtemény ugyanakkor bemutatja az ezeréves Győri Egyházmegye történeti emlékeit, felbecsülhetetlen értékű műtárgyait, dokumentumait, továbbá Szent László királyunk tudományos igénnyel készült arcrekonstrukcióját. A kiállítás együttes helyszínei Győr történelmének legfontosabb épületei: a Szent István-kori Bazilika, Püspökvár és a Káptalandomb kanonoki házai. A Püspökvár tornyából Győr városképe tárul elénk. A kilátóba feljutva megcsodálhatjuk a város egyedülálló panorámáját.
Magyarország legnagyobb területű egyházi gyűjteménye várja látogatóit Győr történelmi központjában, a Káptalandombon. A bemutatott épületek és műtárgyak a Győri Egyházmegye ezer éves szakrális-kulturális örökségeként maradtak ránk. Győr az egyetlen város Magyarországon, ahol a három legjelentősebb szakrális tárgyunk a Szent Korona, a Szent Jobb és
Teljes leírás
Kapcsolat & Részletek
Utoljára frissítve:
2016. 04. 18.
Nyitvatartás
( 01.01. - 12.31. )
November-Március: -Hétfő: Szünnap - Kedd-Vasárnap: 09.00-17.00 Október-Április: - Hétfő: Szünnap - Kedd-Vasárnap: 09.00-17.00
November-Március: -Hétfő: Szünnap - Kedd-Vasárnap: 09.00-17.00 Október-Április: - Hétfő: Szünnap - Kedd-Vasárnap: 09.00-17.00
Jegyárak
Egyéni vagy tárlatvezetéses kombinált belépők (6 helyszínre): felnőtt belépők: 1000 Ft tárlatvezetés nélkül; 1200 Ft tárlatvezetéssel; kedvezményes belépők: 500Ft /600 Ft
Kedvezmények: nyugdíjas, diák és pedagógus kedvezmény
Térkép - Szent László Látogatóközpont
Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?
Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!Utazzitthon Vendégértékelések
Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!
Legyen Ön az első!
Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!
BejelentkezésLátnivalók a környéken
Rába Quelle Fürdő
A Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál lévő félszigeten épült, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a történelmi belvárosra.
Mobilis Interaktív Kiállítási Központ
Képzelj el egy helyet, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb kipróbálható eszközzel bepillantást nyerhetsz a járműgyártás és mozgás fizikájának titokzatos világába, ahol napont...
Sétarepülés Győr fölött
Sétarepülés Pér - Győr (városnézés) - Pér útvonalon. A repülés időtartama kb. 15 perc. A lenti ár három fős repülésre vonakozik. A repülőgépek minden esetben úgy indulnak...
Sirály Vízitúra
Túraszervezés és vezetés: hazai folyókon egész évben.
Hajóépítés- javítás.
Használt hajó adás-vétel.
Győri Búvár SE
Búvároktatás UDI és SSI rendszerekben.
A tóban történő búvármerülés, merülési engedélyhez kötött.
A Győri Búvár SE lehetőséget kínál az általa bérelt és kialakított par...
Vízisí és Wakeboard Fun Park
A nemzetközi szabványoknak megfelelő, 800m hosszú, négyszög alaprajzú pálya amin egy slider, egy picnic-table és két kicker található. A működési sebesség általában 30 km...
Amstel Hattyú Fogadó
Az Amstel Hattyú Fogadó 5500 m2-es parkjában salakos teniszpálya biztosít sportolási és szórakozási lehetőséget felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.
Brigantin Sportcentrum
2006 július elején nyitottuk meg Győrött, gyönyörű környezetben a Mosoni-Duna partján sport- és szabadidőközpontunkat, ahol szeretettel várjuk a sportolni és kikapcsolódn...
Programok a környéken
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
QUEEN Symphonic Live
QUEEN SYMPHONIC LIVE
Zenei sokszínűség új minőségben
Nemzetközi sikerek után most Győrben
VIVALDI A NÉGY ÉVSZAK - GYERTYAFÉNYES KONCERT
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes elő...
Mamma Mia!
Az ország egyik legsikeresebb előadása ismét Győrben!
Mamma Mia! 2026. november 20-án az Audi Arénában.
Csárdáskirálynő
Vereczky Szilvia ,a világhírű csárdáskirálynő búcsúfellépését tartja az orfeum színpadán.. Miután az ünneplő publikum eltávozott, búcsúvacsora következik.
Ray Cooney: Kölcsönlakás
bulvár burleszk 2 részben
Marica grófnő
Kálmán Imre egyik legnépszerűbb operettjében Marica grófnő kétségbeesett útkeresését követhetjük nyomon, ahogyan a szerelem elől menekülve, egy új szerelmet talál. A birt...
Tanulmány a nőkről
zenés vígjáték
Győr szállások
Hotel Kálvária
14 050 Ft
/ fő / éj
Révész Hotel és Rosa Spa
13 500 Ft
/ fő / éj
Hotel Garzon Plaza
21 850 Ft
/ fő / éj
Lima Pub and Hostel
6 632 Ft
/ fő / éj
Barokk Hotel Promenád
21 350 Ft
/ fő / éj
Fehér Hajó Panzió
9 500 Ft
/ fő / éj
Füzérkomlós
Zempléni Fehér Szikla Vadászház
50 000 Ft
2 fő • 2 éj-től
12 500 Ft/fő/éj
Dombóvár
Gunaras Resort SPA Hotel
183 990 Ft
2 fő • 3 éj-től
30 665 Ft/fő/éj
Hajdúszoboszló
Járja Panzió
42 000 Ft
2 fő • 2 éj-től
10 500 Ft/fő/éj
Badacsonytomaj
Hotel Bonvino
129 000 Ft
2 fő • 2 éj-től
32 250 Ft/fő/éj