utazzitthon.hu
Keresés…

Szent Tamás kápolna

A mai kápolnától nem messze álló eredeti templomot Bánffy Lukács esztergomi érsek (egyes források szerint utódja, Jób érsek) építette Becket Szent Tamás tiszteletére, akivel Párizsban tanult együtt. Erről a templomról, és a körülötte elterülő prépostságról kapta nevét a hegy is.

Esztergom

Valószínűleg a mai Lépcső utca felső részénél állhatott, de a török háborúkban teljesen elpusztult. Helyére a törökök erődöt építettek Depedelen néven. A barokk stílusú kálváriát 1781-ben készítették, a klasszicista stílusú kálvária kápolnát pedig 1823-ban építtette Benyovszky János címzetes püspök a Fájdalmas Szűz tiszteletére. Itt helyezték el Becket Szent Tamás ereklyéjét, 1977-ben pedig magyar és angol nyelvű emléktábláját avattak neki.

Az épület falpilléres, háromszögletű boltozattal, kis homlokzati toronnyal, ami az oromzat mögött helyezkedik el. Téglalap alaprajzú, alapterülete 41 m2. A kápolna előtt álló Szűz Máriát, Szent Jánost, Mária Magdolnát ábrázoló kálvária szoborcsoportot 1781-ben készítették.

A szobrok eredetileg a Várhegyen álltak a Főszékesegyház közelében, innen kerültek mai helyükre 1823-ban. Ezeket 1838-ban Jordánszky Elek kanonok, a Jordánszky-kódex felfedezője a két lator szobrával egészíttette ki. A szobrok 2000-2001-ben lettek felújítva. A berendezés a 20. század végéről származik.

 

 

Elérhetőség

Cím
Esztergom, Szent Tamás hegy Térkép
Weboldal
dunakanyar.hu

Utoljára frissítve: 2016. 12. 05.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Szent Tamás kápolna kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Esztergom
6 szálláshely ebben a városban