Vitkovics Ház , Eger
Ismertető
A Kepes György Vizuális Központnak helyet adó Vitkovics-ház 1760-ban épült copfstílusú görögkeleti plébánia épület, melyet 1989-ben felújított állapotban múzeumként nyitott meg a város.
A házban található Vitkovics Mihály (1778-1829) reformkori költő emlékszobája, aki költő műfordító volt, ezen kívül Kepes György kinetikus festőművész állandó kiállítása. Kepesnek az egri Vitkovics-házban bemutatott állandó kiállításán több mint 200 műve (festmények, rajzok, fotók, fotogrammok, tervek, vázlatok) képviseli sokrétű életművét. A műveket gazdag dokumentációs anyag egészíti ki, melyek segítségével a kiállítás bepillantást nyújt az életmű Magyarországon kevéssé ismert részleteibe is. Így láthatók monumentális murális műveinek tervei, fotódokumentumai, kinetikus műveinek, tervezői és tanári működésének dokumentumai.
A Kepes György Vizuális Központ állandó kiállításai mellett egyéb kulturális tevékenységet is folytat. Ezek a fényszimpózium, a képzőművészeti szakkörök, ahol délelőtti rajzórák, játszóházak, nyári szabadidős programok és kiállítások, művészettörténeti előadások, és felnőtt kézműves műhelyek kerülnek megrendezésre.
Vitkovics Alkotóház és Művésztelep
A Vitkovics-ház 1760-ban épült copfstílusú görögkeleti plébánia épület, melyet 1989-ben felújított állapotban múzeumként nyitott meg a város. A házban található Vitkovics Mihály (1778-1829) szerb származású, reformkori költő, meseíró emlékszobája.
A Vitkovics-ház 1760-ban épült copfstílusú görögkeleti plébánia épület, melyet 1989-ben felújított állapotban múzeumként nyitott meg a város. A házban található Vitkovics Mihály (1778-1829) szerb származású, reformkori költő, meseíró emlékszobája.
Kapcsolat & Részletek
Utoljára frissítve:
2016. 04. 14.
Nyitvatartás
( 01.03. - 12.22. )
H-P: 9-17 h Szo:13-16h
H-P: 9-17 h Szo:13-16h
Jegyárak
Felnőtt: 600 Ft
Diák, nyugdíja: 300 Ft
Térkép - Vitkovics Ház
Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?
Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!Utazzitthon Vendégértékelések
Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!
Legyen Ön az első!
Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!
BejelentkezésLátnivalók a környéken
Egri Termálfürdő
A Termálfürdő Eger belvárosában található mintegy 5 hektár területen egyedülálló természeti környezetben. A fürdőkultúra komoly történelmi hagyományokkal rendelkezik, már...
Élő szabadulós játék
Éld át a valódi élményt a kijutós játékok új generációjában!
Mindössze 60 perc áll rendelkezésetekre, hogy különböző logikai és ügyességi feladatokkal megtaláljátok a ki...
Török Fürdő
Eger történelmi hangulata és ezen belül nemzetközi szinten is ritkaságszámban menő Török Fürdő épülete már önmagában véve is egyedi dolog.
Egri Road Beatles Múzeum
INTERAKTÍV, VIDÁM KALANDOZÁS A VILÁG LEGNÉPSZERŰBB ZENEKARÁNAK SZÍNPOMPÁS VILÁGÁBAN!
Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpont
Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpont részeként látogatható a Camera Obscura, Panorámaterasz, Hell Miksa Csillagászati Múzeum, Tudományos Játszóház, Barna György Op...
Vízitúra szervezése és kenukölcsönzés
Vízitúrák szervezése, lebonyolítása, kenu és felszerelés kölcsönzés, kerékpár bérlési lehetőség
Paintball Eger
Paintball - a vér nélküli harc! Kikapcsolódás, feltöltődés, csapatépítés cégeknek, baráti társaságoknak, családoknak. A játék időtartama 4 óra.Tömény adrenalin fröccs!!!
Repülőtér Eger
A szolgáltatás időjárásfüggő. Magánrepülőgépek leszállása ingyenes. Repülők bérelhetők jogosultaknak, vagy pilótával is. Pilótaképzés, a repülőgép-gyár meglátogatása, rep...
Programok a környéken
Rúzsa Magdi koncert
2026. július 25. szombat, 20:30
RÁKÁSZ GERGELY - MOZART
Mozart mellet még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.
Meztelen igazság - zenés vígjáték
A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar k...
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
VIVALDI A NÉGY ÉVSZAK - GYERTYAFÉNYES KONCERT
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes elő...
Ilyenek voltunk...- 20 történet, 20 dal
ILYENEK VOLTUNK…
20 történet. 20 dal. A ’80-as évekből.
Három nő. Három sors. Egy korszak, amit nem lehet elfelejteni.
Eger szállások
Tornácos Vendégház Eger
5 800 Ft
/ fő / éj
Szent János Vendégház
7 000 Ft
/ fő / éj
Végvári Hotel
8 500 Ft
/ fő / éj
Agria Wellness Vendégház
8 000 Ft
/ fő / éj
Szabati Vendégház
15 000 Ft
/ fő / éj
Amira apartman
10 000 Ft
/ fő / éj
Széchenyi apartman Eger
7 000 Ft
/ fő / éj
Kristály Apartman
14 000 Ft
/ fő / éj
Füzérkomlós
Zempléni Fehér Szikla Vadászház
50 000 Ft
2 fő • 2 éj-től
12 500 Ft/fő/éj
Eger
Amira apartman
40 000 Ft
2 fő • 2 éj-től
10 000 Ft/fő/éj
Badacsonytomaj
Hotel Bonvino
129 000 Ft
2 fő • 2 éj-től
32 250 Ft/fő/éj
Dombóvár
Gunaras Resort SPA Hotel
183 990 Ft
2 fő • 3 éj-től
30 665 Ft/fő/éj