utazzitthon.hu
Keresés…

Petőfi Sándor Emlékmúzeum

A múzeum épülete 1823-ban épült, tehát Petfi születésének évében. Az épületet Szcs István építette, bizonyíték erre a pincelejáróban található eredeti bevésés. 1960-ig lakóházként mködött. Ebben az évben Szabó Lajos tanító megmozgatott minden fórumot,h ogy az épület megmaradjon és felújításra kerüljön. Azóta ez a szerény kis épület a múzeumun.Szabó Lajos dédunokája volt annak a Szabó Lajos préceptornak, kinek a felesége 'Préci néni' néven vált ismertté és velük ismeretségben volt Petfi. k oltották Petfi verseinek szeretetét a fiatal tanító szívébe. Az épület falai, gerendái, ajtók - egy kivételével - eredetiek, a tetszerkezet is. Alacsony épület, az akkor átlagmagasságnak, illetve a kifthetségnek megfelelen. A múzeum négy helyiségbl áll. A két nagyobb helyiségben Petfi és a szüleivel kapcsolatos relikviák másolatai láthatók. Petrovics István eredeti kézírásával kötelezvénye és mészárosbárdja egy ideig a múzeumban volt, de késbb a Petfi Irodalmi Múzeumba került. Egy kisebb helyiségben un. 'irodában' Petfi külföldi kiadású köteteinek borítómásolatait helyezték el. A negyedik helyiségben 1860-as években, illetve a századforduló idejébl származó bútorokat, használati eszközöket lehet látni.

Dömsöd
A múzeum épülete 1823-ban épült, tehát Petõfi születésének évében. Az épületet Szûcs István építette, bizonyíték erre a pincelejáróban található eredeti bevésés. 1960-ig lakóházként mûködött. Ebben az évben Szabó Lajos tanító megmozgatott minden fórumot,h ogy az épület megmaradjon és felújításra kerüljön. Azóta ez a szerény kis épület a múzeumun.Szabó Lajos dédunokája volt annak a Szabó Lajos préceptornak, kinek a felesége 'Préci néni' néven vált ismertté és velük ismeretségben volt Petõfi. Õk oltották Petõfi verseinek szeretetét a fiatal tanító szívébe. Az épület falai, gerendái, ajtók - egy kivételével - eredetiek, a tetõszerkezet is. Alacsony épület, az akkor átlagmagasságnak, illetve a kifûthetõségnek megfelelõen. A múzeum négy helyiségbõl áll. A két nagyobb helyiségben Petõfi és a szüleivel kapcsolatos relikviák másolatai láthatók. Petrovics István eredeti kézírásával kötelezvénye és mészárosbárdja egy ideig a múzeumban volt, de késõbb a Petõfi Irodalmi Múzeumba került. Egy kisebb helyiségben un. 'irodában' Petõfi külföldi kiadású köteteinek borítómásolatait helyezték el. A negyedik helyiségben 1860-as években, illetve a századforduló idejébõl származó bútorokat, használati eszközöket lehet látni.

Elérhetőség

Cím
Dömsöd, Bajcsy-Zsilinszky utca 6. Térkép
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 07. 19.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
01/01-12/30 K: 10.00-16.00, P-Szo: 10.00-16.00

Jegyárak

felnőtt 200 HUF,
diák 100 HUF,
nyugdíjas 100 HUF

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Petőfi Sándor Emlékmúzeum kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Dömsöd
1 szálláshely ebben a városban