Madárdal tanösvény , Dinnyés

Madárdal tanösvény
További képek
Természeti érték

Ismertető

Helyi kezdeményezésre 2010-ben létesült a madárdal tanösvény, amely elsősorban a Dinnyési-fertő természeti értékeinek terepi bemutatására szolgál. A Dinnyésről induló, 3 km hosszú körút bejárásával az érdeklődők megismerkedhetnek a rendkívül gazdag madárvilággal, továbbá a vízi élőlények különböző képviselőivel. Az ösvény mentén elhelyezett táblák a szöveges magyarázatok mellett festmények formájában tárják elénk a nádas és a környező térség egy-egy ,,életképét". <br> A Madárdal tanösvény 15 km hosszú bemutató útvonala három részből áll:<br> Müller István túra (3 km): a terepi körútról nyári ludak, nagy kócsagok életébe tekinthetünk be. A túra elnevezése a Dinnyési-fertőn közel ötven évig dolgozó természetvédelmi őrnek állít emléket. Szikes túra (4 km): a terepi séta elvezet az elzamajori Pelikán-ház Erdei Iskola Geológiai Kőparkjához, és kapcsolódik a seregélyesi Háromág tanösvénybokorhoz. A vízparton többek között kékbegy, piroslábú cankó és bíbic költ. Az útvonalon kerékpárral vagy lovaskocsival is végigmehetünk. <br> Tóparti túra (8 km): a Velencei-tó partján halad és a Gárdonyi Géza Emlékháznál végződik a kerékpárral is járható útvonal. A tó nádfoltokkal borított nagy tisztásain és a nádszegélyekben még ma is sok hal él. Leghíresebbek az őshonos ragadozó halak. Harcsa, süllő, csuka és balin tizedeli a kisebb halrajokat.
Helyi kezdeményezésre 2010-ben létesült a madárdal tanösvény, amely elsősorban a Dinnyési-fertő természeti értékeinek terepi bemutatására szolgál. A Dinnyésről induló, 3 km hosszú körút bejárásával az érdeklődők megismerkedhetnek a rendkívül gazdag madárvilággal, továbbá a vízi élőlények különböző képviselőivel. Az ösvény mentén elhelyezett táblák
Teljes leírás

Kapcsolat & Részletek

Cím Dinnyés, Gárdonyi Géza u
Telefon +36306634630
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 10. 07.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
egész évben

Jegyárak

nincs

Térkép - Madárdal tanösvény

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Várpark
Várpark
Dinnyés
A park 18 középkori magyar romvár kicsinyített mását mutatja be rekonstrukciós tervek alapján, eredeti anyagukból felépítve. Emléket állít emlékoszlopok formájában a magy...
Dinnyési Fertő Természetvédelmi Terület
Dinnyési Fertő Természetvédelmi Terület
Dinnyés
A Dinnyési Fertő nem is olyan régen még a Velencei-tó szerves része volt, ma is jóformán csak a balatoni vasútvonal és az országút választja el a tó délnyugati részeitől....
Madárdal tanösvény
Madárdal tanösvény
Dinnyés
Helyi kezdeményezésre 2010-ben létesült a madárdal tanösvény, amely elsősorban a Dinnyési-fertő természeti értékeinek terepi bemutatására szolgál. A Dinnyésről induló, 3...

További látnivalók

Programok a környéken

Nagyboldogasszony madarai
Nagyboldogasszony madarai
Dinnyés
Duna-Ipoly Nemzeti Park, Dinnyési-fertő
2026.08.15
18:00
1 700 – 2 600 Ft
Régen Magyarország fő ünnepe volt Nagyboldogasszony napja. A Kisboldogasszony napjáig terjedő időben gyülekezni kezdenek, majd szeptember elején kelnek útra a fecskék. 
Magyar fecskék gyülekezése Dinnyésen
Magyar fecskék gyülekezése Dinnyésen
Dinnyés
Duna-Ipoly Nemzeti Park, Dinnyési-fertő
2026.08.29
18:00
1 800 – 2 700 Ft
Kisboldogassszony napi fecskebúcsú
Kisboldogassszony napi fecskebúcsú
Dinnyés
Duna-Ipoly Nemzeti Park, Dinnyési-fertő
2026.09.05
18:00
1 800 – 2 700 Ft
A régi népi megfigyelés azt tartja, hogy Kisboldogasszony napján indulnak útnak a fecskék. Ez a magyar fecskékre valóban igaz. 
Szent Mihály napi behajtás
Szent Mihály napi behajtás
Dinnyés
Duna-Ipoly Nemzeti Park, Dinnyési-fertő
2026.09.26
09:00
1 600 – 2 600 Ft
Jószágok és madarak napja. A nyári legelőről telelőhelyre hajtja a pásztor a jószágot. A túra idején számba vesszük a jószágtartás hatását a madárvilágra. A könnyű túra...
Jönnek a barkóscinege csapatok
Jönnek a barkóscinege csapatok
Dinnyés
Duna-Ipoly Nemzeti Park, Dinnyési-fertő
2026.10.10
09:00
1 800 – 2 700 Ft
A Madárdal Tanösvény jelképének is választott kedves nádimadarak ebben az időszakban csapatokban mozognak, és azokat a nádasokat keresik, ahol biztonsággal át tudnak tele...
Darvak és vadludak Dinnyésen
Darvak és vadludak Dinnyésen
Dinnyés
Duna-Ipoly Nemzeti Park, Dinnyési-fertő
2026.10.24
09:00
1 800 – 2 700 Ft
Október végén a még Magyarországon tartózkodó sok ezer daru elkezdi a dél-nyugati vonulását. Eközben megérkeznek északi tundra otthonukból a vadludak, hogy ugyanúgy legye...
Megjöttek a tundrák vándorai
Megjöttek a tundrák vándorai
Dinnyés
Duna-Ipoly Nemzeti Park, Dinnyési-fertő
2026.11.07
16:00
1 800 – 2 700 Ft
Vadludak és darvak vonulásában gyönyörködhetünk. A madármegfigyelés közben megtanulhatjuk a vadlúd fajokat felismerni, valamint azt is hogyan számláljuk a nagyobb csapat...
Északi vadlúdtömegek Dinnyésen
Északi vadlúdtömegek Dinnyésen
Dinnyés
Duna-Ipoly Nemzeti Park, Dinnyési-fertő
2026.11.21
16:00
1 800 – 2 700 Ft
Az esti vadlibahúzás különösen, ha szép naplementéhez kötődik, felejthetetlen élmény. 

További programok

Balaton Hotel és Étterem
Siófok 4.9 / 5
Balaton Hotel és Étterem
Nyári pihenés és wellness a Balaton partján reggelivel
Reggeli
Érkezés napja:
2026-08-02
129 000 Ft
2 fő • 3 éj-től
21 500 Ft/fő/éj
Aquilo Hotel Panoráma
Tihany
Aquilo Hotel Panoráma
Napi árak
Reggeli
Érkezés napja:
2026-07-23
138 000 Ft
2 fő • 2 éj-től
34 500 Ft/fő/éj
Hotel Margaréta
Balatonfüred 4.7 / 5
Hotel Margaréta
5 éjszakás félpanziós kikapcsolódás
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-08-02
205 020 Ft
2 fő • 3 éj-től
34 170 Ft/fő/éj
Wellness Hotel Szindbád
Balatonszemes 3.9 / 5
Wellness Hotel Szindbád
NYÁRI SLÁGER- KIEMELT IDŐSZAK
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-07-23
111 600 Ft
2 fő • 2 éj-től
27 900 Ft/fő/éj

Bejelentkezés