Tamp & Pull Espresso bar
Valószínűleg az első olyan Espresso és Brew Bar Budapesten, amit baristák saját kezükkel építettek fel azért, hogy a kávé szeretőket és a barátokat vendégül tudják látni.
Tamp & Pull Espresso bar
A Tamp & Pull Espresso és Brew Bar a négyszeres magyar barista bajnok Molnár Attila nevéhez fűződik. Attila az első és eddig egyetlen magyar barista, aki a WBC-én (World Barista Championship) barista kategóriában döntős helyezést ért el, és ezzel bekerült a nemzetközi szakmai életbe.
A Tamp & Pull kávézókban a ONE ELEVEN CONCEPT ROASTERS-től érkeznek a specialty kávék. Molnár Attila sok év nemzetközi tapasztalat és mérföld árán vált az egyik legjobb kávészakértővé itthon. Általa lehetőségünk nyílik havonta váltakozó farm és fajta szelektál kávékkal dolgozni.
A Tamp & Pullok hangulata baristáink habitusát tükrözi. A szakértelem mellett abszolút megfér a laza és baráti hangulat. Vendégeink szerint nálunk minden alkalom egy kávés idegenvezetés, hiszen baristáink szívesen, sőt szenvedéllyel vezetik be világunkba a tudásra éhezőket.
A képzések a ONE ELEVEN EDUCATION Dept. szervezésében zajlanak. A home baristák és szakmabeliek számára is érdekes workshopok és tréningek mindegyike egy szakmai esszencia bomba, tömör gyakorlás és kóstolás.
Lehetőség nyílik nálunk otthonra 250g-os ONE ELEVEN kávék vásárlására is, de sok egyéb kávés eszköz is megtalálható polcainkon.