LézerSzínház

Az ember a legkoraibb időktől kezdve felhasználta a fényt. Fizikai természetét mégis rendkívül későn ismerte föl. A XVII. század végén vetette papírra Isaac Newton a fény alapvető fizikai természetével kapcsolatos téziseit. Még 200 év kellett ahhoz megfeszített tudományos kutatásokkal, hogy eljussunk Albert Einsteinig, akitől olyan felfedezések származnak, mint a fény hullámtermészetének leírása, az atomi felépítés mechanizmusának felismerése, sőt ő fogalmazta meg azt a teóriát, amely elvezetett a természetben nem létrehozható mesterséges fény létezésének felismeréséhez. Ez 1917-ben történt. Az ő felfedezése volt a gerjesztett fénykibocsátás, amely párhuzamos fénysugarakat hoz létre a legtisztább formában. 1960-ban Maiman fizikusnak sikerült létrehoznia a mesterséges párhuzamos fényt. Az új fényforrást elnevezték lézernek, amely egy betűszó, a jelenség leírásának rövidítése.

Mindössze egy évtized telt el az első gyakorlatilag használható lézerek megépítése után, amikor a művészet is jelentkezett, hogy kivegye részét az újfajta fényforrás felhasználásának lehetőségéből. Az 1970-es müncheni Opera Fesztiválra készülve a prágai Josef Svoboda professzor új utakat keresett Mozart Varázsfuvolájának színreviteléhez. A Siemens segítségével Svoboda lézer fényekre komponálta meg a Varázsfuvola különböző jeleneteit, így sétálhatott Pamina és Taminó anyagtalan tűzön és vízen keresztül, szinte levegőben lebegve a színpadon. Svoboda alkotása az egész világon közismertté vált, óriási sikert aratott, s így ma a lézer színpad- technikai alkalmazását 1970. július 14.-től a Varázsfuvola bemutatójától számítjuk. Talán túlzás azt állítani, hogy új korszak kezdődött, de azt nyugodtan mondhatjuk, hogy ezen a napon kezdődött egy új technika térhódítása, amely azóta már a művészet minden területén jelentkezett és számtalan művésznek adott lehetőséget gyökeresen újfajta megoldások kidolgozására.