Lánchíd

Először rév szállította át a fontos kereskedelmi útvonalat kettészelő folyón az utasokat, de már a 15. század elején hajóhíd állt a vízen. Télen a befagyott Dunán gyalog és szekérrel is át lehetett kelni, de jégzajláskor teljesen megszűnt az összeköttetés a két part között. Gróf Széchenyi István aki legendásan sokat tett az ország és a város fejlődéséért 1820 dermesztően fagyos decemberében teljes hétig várakozott, mire talált egy hajóst, aki elég merész volt ahhoz, hogy a mozgó jégtáblák között átszállítsa őt Pestről Budára. Akkor jelentette ki, hogy egyévi jövedelmét adná egy állandó híd megépítésére.

Terv már volt korábban is, az 1700-as évek végén született meg, s mintául a prágai, több támpilléres Károly híd szolgált. Később azonban más műszaki megoldást választottak. Széchenyi gróf Angliában látta meg William Clark mérnök lánchídját, s őt kérte fel az első magyar híd megtervezésére. A kivitelezést az angol mérnök névrokonára, a skót Adam Clark építőmérnökre bízta. A Lánchidat 1849. november 20-án adták át.

A hídról érkezőknek néhány évig meg kellett kerülniük a Várhegyet ahhoz, hogy útjukat nyugat felé folytathassák. 1853-ban hét és fél hónap alatt átfúrták a hegyet, majd megépült a 350 méter hosszú, tíz méter széles és magas Alagút.

Számtalan kedves anekdota született róla, például az, hogy ha esik az eső, ide tolják be a Lánchidat, el ne ázzon. S furcsamód az Alagút hossza pont akkora, mint a bejáratával szemben álló Lánchídé.