István Bortrezor és Pince , Budapest

István Bortrezor és Pince
További képek
Étterem

Ismertető

Cégünk, a Galantin Kft 1994-ben alakult, hidegkonyhai termékek gyártására, kiszállítására. Az évek folyamán a lakossági igények kielégítése mellett több száz fős vállalati rendezvények, partik hideg-meleg étellel történő ellátására is képessé váltunk, a géppark folyamatos modernizálásával, bővítésével.
2004 augusztusában vásároltuk meg Budafokon az addig bérelt konyhaépületet, melyhez komoly borospince is tartozik.
A jobb kihasználhatóság érdekében a borospince két ágában rendezvénypincét alakítottunk ki, mely optimálisan 120-140 vendég befogadására alkalmas, ültetéses rendszerben. Csak zártkörű rendezvények lebonyolítását vállaljuk, így más társaság nem zavarja Önöket jelenlétével.
Oldalunkat úgy állítottuk össze, hogy minél nagyobb segítséget tudjunk nyújtani rendezvényeik étel-italsorának - általában nem kis fejtörést okozó -, összeállításához.
Természetesen a személyes kapcsolatot sem nélkülözhetjük, az így összeállított menü ismeretében viszont már nagyobb rálátással fognak rendelkezni a rendezvény költségeit, majd a személyes egyeztetés után a megrendelést illetően.

Terveink közt szerepel bortrezor kialakítása is, ahol a vendégek borainak tárolása ideális klímán, 14 Celsius fokon történik.

Kapcsolat & Részletek

Cím Budapest, Nagytétényi út 40.
Telefon +3614245404
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2015. 06. 15.

Nyitvatartás

0101-1231

Térkép - István Bortrezor és Pince

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

MindQuest
MindQuest
Budapest
Szabadulós játék a népszerű Füge udvarban - három pálya 2-5fős csapatoknak, utána romkocsma az élmények leöblítéséhez! Az udvaron álló fügefa valódi gyümölcsöt terem - de...
SEGWAYGUYS Budapest
SEGWAYGUYS Budapest
Budapest
Vegyen részt egy városnézésen Magyarország legnagyobb segway flottájával!
Kalózbarlang
Kalózbarlang
Budapest
Új szórakozási lehetőség!
Budapest - a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út (1987 és 2002)
Budapest - a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy ú...
Budapest
Miért világörökség? * Az Andrássy út és környezete létrehozása során a legmodernebb tervezési megoldásokat, s a korabeli legkorszerűbb technikai eszközöket alkalmazták....
Gellért Gyógyfürdő és Uszoda
Gellért Gyógyfürdő és Uszoda
Budapest
A szecessziós stílusban épült Gellért Gyógyfürdő a „csodahatású” források mellett esztétikai élményt is nyújt.
Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
Budapest
A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, amelyben 21 medence található.

További látnivalók

Programok a környéken

WMN FESZTIVÁL 2026
WMN FESZTIVÁL 2026
Budapest
Millenáris – Üvegcsarnok (D épület)
2026.09.19
10:00
17 900 – 99 900 Ft
Újra itt a WMN Fesztivál! 2025-ben elkezdtünk valami csodásat – 2026-ban folytatjuk! Tölts velünk újra egy egész napot a WMN Fesztiválon, a társadalmi élet meghatározó...
Best of Puccini
Best of Puccini
Budapest
Magyar Állami Operaház
2026.08.15
19:00
1 900 – 100 000 Ft
Giacomo Puccini Best of Puccini Nessun dorma áriaest és [szkikki] 2.0
Pénteki Orgonakoncertek / Friday Organ Concerts
Pénteki Orgonakoncertek / Friday Organ Concerts
Budapest
Szent István Bazilika
2026.10.02
20:00
6 990 – 9 990 Ft
A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangverseny...
Folklór Előadás a Gasztró Pincében
Folklór Előadás a Gasztró Pincében
Budapest
Hungária Koncert Kft, Folklór Előadás a Gasztró Pincében 19:00
2026.09.18
19:00
6 900 – 19 900 Ft
A népi örökség példátlanul nagy hatással volt a magyar kultúra kialakulására, annak minden területén. Sajátos zenei, előadóművészeti, építészeti és képzőművészeti világán...
Folklór Előadás a Gasztró Pincében
Folklór Előadás a Gasztró Pincében
Budapest
Hungária Koncert Kft, Folklór Előadás a Gasztró Pincében 19:00
2026.11.20
19:00
6 900 – 19 900 Ft
A népi örökség példátlanul nagy hatással volt a magyar kultúra kialakulására, annak minden területén. Sajátos zenei, előadóművészeti, építészeti és képzőművészeti világán...
Fitos Dezső Társulat: Bernarda Ballada
Fitos Dezső Társulat: Bernarda Ballada
Budapest
Hagyományok Háza, Hagyományok Háza Színházterem
2026.10.07
19:00
5 900 Ft
A társulat Bernarda Ballada című ÚJ előadása elsősorban a tánc nyelvén beszél. A dráma részleteiből és a szerző egyes költeményeiből álló szöveg és a folklórból merítkező...
LONDON COMMUNITY GOSPEL CHOIR
LONDON COMMUNITY GOSPEL CHOIR
Budapest
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
2026.09.04
20:00
5 900 – 18 700 Ft
(esőnap: szeptember 5.) Az energikus és inspiráló együttes!
AMADEUS LIVE filmkoncert
AMADEUS LIVE filmkoncert
Budapest
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
2026.08.22
20:00
5 900 – 17 500 Ft
(esőnap: augusztus 23.)

További programok

Budapest szállások

Opera Garden Hotel & Apartments
Opera Garden Hotel & Apartments
Budapest
15 951 Ft
/ fő / éj
City Hotel Unio
City Hotel Unio
Budapest
4.8 / 5
13 168 Ft
/ fő / éj
Maison Bistro & Hotel
Maison Bistro & Hotel
Budapest
19 130 Ft
/ fő / éj
Karin Hotel
Karin Hotel
Budapest
4.1 / 5
19 000 Ft
/ fő / éj
Aquaworld Resort Budapest
Aquaworld Resort Budapest
Budapest
4.6 / 5
31 512 Ft
/ fő / éj
Hotel Tiliana
Hotel Tiliana
Budapest
4.0 / 5
31 358 Ft
/ fő / éj
Hotel Gloria Budapest City Center
Hotel Gloria Budapest City Center
Budapest
4.9 / 5
12 498 Ft
/ fő / éj

További szállások

Aqua-Lux Wellness Hotel
Cserkeszőlő 4.3 / 5
Aqua-Lux Wellness Hotel
Előfoglalási akció félpanzióval (min.5 éj)
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-08-20
199 000 Ft
2 fő • 5 éj-től
19 900 Ft/fő/éj
Leila apartman Gyula
Gyula 5.0 / 5
Leila apartman Gyula
Napi árak
Ellátás nélkül
Érkezés napja:
2026-09-15
15 000 Ft
2 fő • 1 éj-től
7 500 Ft/fő/éj
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Mezőkövesd 4.2 / 5
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Kedvezményes szobaárak
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-08-18
140 800 Ft
2 fő • 2 éj-től
35 200 Ft/fő/éj
Kékkút Cottage
Nagyvisnyó
Kékkút Cottage
Teljes ház ár
Érkezés napja:
2026-08-17
49 900 Ft
2 fő • 1 éj-től
24 950 Ft/fő/éj

Bejelentkezés