Angyalok királynéja kegytemplom , Budakeszi

Angyalok királynéja kegytemplom
Templom

Ismertető

A hagyomány szerint 1731-ben Traub János budakesz lakos legény csodás gyógyulása után hálából Mária-képet festetett, majd azt arra a tölgyfára helyezte, amelynek törzsén korábban Mária arca jelent meg neki. A népszerűvé vált zarándokhelyen 1768-ban szentelték fel a trinitáriusok kolostorát, mely az óbudai kiscelli trinitárius kolostorhoz tartozott. A rend feloszlatása után a templom is pusztulásnak indult, csak 1938-1947 között állították helyre. A templom homlokzatán két fülkeszobor és emléktáblák láthatók. Kedvelt kirándulóhely, hiszen mellette található a Makkosi-rét. A templom és a zarándokház jelenleg a domonkos rend kezelésében van, és ma is népszerű búcsújáró hely.
A hagyomány szerint 1731-ben Traub János budakeszi lakos legény csodás gyógyulása után hálából Mária-képet festetett, majd azt arra a tölgyfára helyezte, amelynek törzsén korábban Mária arca jelent meg neki.
A népszerűvé vált zarándokhelyen 1768-ban szentelték fel a trinitáriusok kolostorát, mely az óbudai kiscelli trinitárius kolostorhoz tartozott
Teljes leírás

Kapcsolat & Részletek

Cím Budakeszi, Makkosi út 163.
Telefon +3623451882
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 06. 16.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Térkép - Angyalok királynéja kegytemplom

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Budakeszi ,,Squash Club
Budakeszi ,,Squash Club
Budakeszi
1998 óta működő fallabda klubunkban mindenkit szeretettel várunk! Baráti környezetben, a nagyvárosból kiszakadva, kellemes körülmények közötti kikapcsolódást kínálunk. N...
Budakeszi Vadaspark
Budakeszi Vadaspark
Budakeszi
A Budapesthez simuló, völgybe húzódó Budakeszi Vadaspark, a fővárostól húszpercnyire Budapest-Budakeszi határán található. Ezen a vidéken az uralkodó szélirány északnyuga...
Budakeszi mammutfenyők
Budakeszi mammutfenyők
Budakeszi
Két azonos korú (kb. 70-80 év) mammutfenyő (Sequoiadendron gigantea).
Budakeszi Arborétum
Budakeszi Arborétum
Budakeszi
Erdészeti szempontból érdekes fajok állomány-szerű bemutatása.
Barátunk a természet - Parkerdő
Barátunk a természet - Parkerdő
Budakeszi
védett fajok: farkas, fehér gólya, vércse, erdei fülesbagoly, uhu, vörös mókus, héja, egerészölyv. Egyéb a vadaspark területén szabadon élő énekesmadarak, kétéltűek, pett...
Lóháton Budakeszin Lovas Tanya
Lóháton Budakeszin Lovas Tanya
Budakeszi
Lovaglás, ismerkedés a lovakkal.
Budai Gesztenyés Nagyvendéglő
Budai Gesztenyés Nagyvendéglő
Budakeszi
A Gesztenyés Étterem Budakeszi és a XII. kerület határában található, ősfás környezetben, kilátással a János hegyre. Az étterem a régi idők polgári hangulatát idézi.

További látnivalók

Aqua-Lux Wellness Hotel
Cserkeszőlő 4.3 / 5
Aqua-Lux Wellness Hotel
Előfoglalási akció félpanzióval (min.5 éj)
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-07-26
199 000 Ft
2 fő • 5 éj-től
19 900 Ft/fő/éj
Elizabeth Hotel
Gyula 4.7 / 5
Elizabeth Hotel
Napi szobaár reggelivel
Reggeli
Érkezés napja:
2026-07-27
49 900 Ft
2 fő • 1 éj-től
24 950 Ft/fő/éj
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Mezőkövesd 4.2 / 5
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Kedvezményes szobaárak
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-08-02
111 760 Ft
2 fő • 2 éj-től
27 940 Ft/fő/éj
Danubius Hotel Marina
Balatonfüred 4.6 / 5
Danubius Hotel Marina
All inclusive pihenés a Marinában - főszezonban
All inclusive
Érkezés napja:
2026-08-09
100 762 Ft
2 fő • 1 éj-től
50 381 Ft/fő/éj

Bejelentkezés