Szentháromság-oszlop és -szobor , Biatorbágy

Szentháromság-oszlop és -szobor
Műemlék

Ismertető

Építtetője Házl Ádám uradalmi ispán, aki a szoborházzal együtt 1760 körül építtette. 1778-ban is említik, majd 1784-ben, miután Sándor Antal kastélyának kilátását zavarta, le akarták bontani, de a torbágyi plébános tiltakozása miatt valószínűleg csak áthelyezésére és a szoborház eltávolítására került sor. 1873-ban Juhász Mihály és felesége adományából új oszlopra helyezték. Nyolcszögű, lépcsős, tagolt talapzatából korinthusi fejezetes oszlop emelkedik, amely övgyűrűje fölött vájatolt. Tetején az Atyaisten, Krisztus, fölöttük a Szentlélek galambja. 2006-ban a felújított szobor új helyre került: a biai településközpontban kiépített új körforgalmi csomópont közepére.
Építtetője Házl Ádám uradalmi ispán, aki a szoborházzal együtt 1760 körül építtette. 1778-¬ban is említik, majd 1784-ben, miután Sándor Antal kastélyának kilátását zavarta, le akarták bontani, de a torbágyi plébános tiltakozása miatt valószínűleg csak áthelyezésére és a szoborház eltávolítására került sor. 1873-ban Juhász Mihály és felesége adomány
Teljes leírás

Kapcsolat & Részletek

Cím Biatorbágy, Szentháromság tér
Telefon +3623310174
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 08. 09.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Térkép - Szentháromság-oszlop és -szobor

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Bolha hegy
Bolha hegy
Biatorbágy
A Bolha hegy területén igen értékes és jelentős löszpuszta vegetáció és sziklagyep-vegetáció alakult ki. Ezek természetvédelmi védettsége szükséges és indokolt is mivel a...
Szent Kereszt-kápolna
Szent Kereszt-kápolna
Biatorbágy
Biatorbágy legrégibb építészeti emléke a 13. század végéről származik, késő román stílusú, sokszor átépítették. A ma is látható templomrom a község délkeleti határában lé...
Farkas-, Szily- és Fáy-kastély
Farkas-, Szily- és Fáy-kastély
Biatorbágy
Az irodalomban, mint középkori épület szerepelt. A 18. század első felében épült, a 19. században a Fáy család kezére jutott, majd a SándorMetternich uradalomhoz került....
Harmónia Életmód Oázis - BEMER bemutató terem és kezelés
Harmónia Életmód Oázis - BEMER bemutató terem és kezelés
Biatorbágy
Üdvözlöm a Harmónia Oázis világában! Célom, hogy megteremtsük testi-lelki-szellemi harmóniánkat és közelebb kerüljünk az egészséges életmódhoz. Az oázisban lehetősége va...
Református templom
Református templom
Biatorbágy
Érdekesség, hogy a helyi lelkészek névsorát 1600-tól jegyezték. Erdélyi testvérgyülekezettel tartják a kapcsolatot. Nyári táborokat szerveznek. A fehér márványból készült...
Szentháromság-oszlop és -szobor
Szentháromság-oszlop és -szobor
Biatorbágy
Építtetője Házl Ádám uradalmi ispán, aki a szoborházzal együtt 1760 körül építtette. 1778-ban is említik, majd 1784-ben, miután Sándor Antal kastélyának kilátását zavarta...

További látnivalók

Kékkút Cottage
Nagyvisnyó
Kékkút Cottage
Teljes ház ár
Érkezés napja:
2026-08-16
49 900 Ft
2 fő • 1 éj-től
24 950 Ft/fő/éj
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Mezőkövesd 4.2 / 5
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Kedvezményes szobaárak
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-08-18
140 800 Ft
2 fő • 2 éj-től
35 200 Ft/fő/éj
Elizabeth Hotel
Gyula 4.7 / 5
Elizabeth Hotel
Napi szobaár reggelivel
Reggeli
Érkezés napja:
2026-08-16
49 900 Ft
2 fő • 1 éj-től
24 950 Ft/fő/éj
Leila apartman Gyula
Gyula 5.0 / 5
Leila apartman Gyula
Napi árak
Ellátás nélkül
Érkezés napja:
2026-09-15
15 000 Ft
2 fő • 1 éj-től
7 500 Ft/fő/éj

Bejelentkezés