Kismaros bemutatása

Festői környezetben fekszik, a Dunakanyar közepén, a Börzsöny lábainál, a Szentendrei-szigettel és a Visegrádi vár-heggyel átellenben. A lakosság a Duna árterületén kívül sík vidékre települt. A vulkanikus eredetű Börzsöny-hegységnek és környezetének talajszerkezete optimális lehetőséget biztosított a földműveléshez.

A község neve az 1781-ben nyomtatott \'Vályi\'-féle térképen szerepel először. A Kismaros elnevezést valószínűleg a szomszédos \'Maros\'-tól kölcsönözhette, mely nevét ekkor változtathatta Nagymarosra. (A név latin eredetű \"Mures\"-t azaz vízparti települést, erősséget jelent). Az 1700-as évek végén már 200-250 főnyi volt a település lakóinak száma. Kialakult a kétsoros főutca, majd a földművelő-szőlőtermelő foglalkozást jelző \'PINCESOR

A homloktornyos, egyhajós templom a falu népének anyagi és fizikai összefogásával 1827-re épült fel. Ezzel kifejezésre juttatták letelepedésük véglegességét és önállóságukat is. A népesség alakulása, illetve összetétele szempontjából fontos tény, hogy a letelepedők sokáig zárt etnikumot alkottak, nem keveredtek senkivel. A XX. század elejéig őrizték német anyanyelvüket, szokásaikat és nem utolsó sorban katolikus vallásukat, hitüket, mely a falu erkölcsi életének is meghatározója volt.

Az 1920-as évektől egyre többen \'ingáztak\' (naponta Budapestre utaztak dolgozni). Megszaporodott az ipari-munkás létszám és ezzel egyidõben gyarapodott a vegyes házasságok száma is. Az anyanyelv rendszeres használata ettől kezdve egyre szűkebb területre szorult.

A szomszédos településekkel együtt (Kóspallag, Szokolya), Verõce igazgatása alá tartozott 1976-1990 között.

Látnivalók:

Kismarosi Falumúzeum
Királyréti Erdei Vasút
Dózsa György úti pincesor és présházak
római katolikus templom