utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Keresés…

Igali látnivalók

Bővebben a helyről

A somogyi megyeszékhelytől, Kaposvártól 25 kilométerre, a lankás somogyi dombok és gazdag erdők ölelésében fekszik Igal. A település északi határán húzódik végig a Somogy-tolnai hátság, amely itt éri el a legmagasabb pontját, a 301 méter magas Csúcsos dombot, ahonnan tiszta időben látható a Balaton, dél felé pedig a Mecsek és a Zengő.

Az Európa-szerte kedvelt fürdőhely irányába Kaposvárról és a Balaton felől egyaránt kitűnő a tömegközlekedés. Igal Külső-Somogy legjelentősebb települése, kiemelkedő szerepe egészen a középkorig nyúlik vissza. A település neve először 1193-ban fordult elő, mégpedig a János lovagok számára kiadott levélben. A történelmi dokumentumok alapján azonban egészen bizonyos, hogy előtte is éltek már ezen a helyen. 1211-ben Igal villa-nak nevezte egy oklevél, 1272-ben pedig már faluként szerepelt, ekkor adományozta ugyanis a nádor a Nyulak szigetén élő apácáknak.

Kétszáz év múlva a települést már mezővárosként említették a krónikák. A török hódoltsági harcok idején erős palánkvár épült. A törökök nyoma meglátszott a településen: csökkent a lélekszám, megtorpant a fejlődés. Ekkoriban Igal hajdúvárosi rangot kapott, hiszen a mezővárosi férfiak nagy szerepet játszottak a felszabadításban. A címerben látható páncélos, zászlót tartó kar is a hajdúkra utal. Igal története összekapcsolódott a Rákóczi szabadságharc egyik szomorú fejezetével: Vak Bottyán generális a császári csapatok üldözése során itt szenvedett súlyos vereséget. A véres csata során sok polgár esett el, a település is súlyos károkat szenvedett. A szabadságharc egyenletes fejlődésnek indult a település, bár a sorscsapások nem kímélték.
Igal XX. századi krónikájának mai napig meghatározó eseménye az 1940-es években indult olajkutatás és annak következménye: ekkor tört felszínre a 81 Celsius fokos, bizonyítottan gyógyhatású termálvíz. A hatvanas években erre épült fel a fürdő, amely jelentős hatással volt Igal fejlődésére is: évente több mint százezren fordulnak meg itt, s a turizmus a kezdetektől munkát ad a helybelieknek, akik közül sokak megélhetését jelenti az üdültetés.

8 találat

8 találat a térképen ebből az oldalból