utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Keresés…
Főoldal Egész ország Budapest és környéke régió Budapest tájegység Felfedezés

Budapest tájegység bemutatása - 253. oldal

Bővebben a helyről

A nagy tájegységek találkozásánál fekszik az ország fővárosa, Budapest, amely 1873-ban három város (Pest, Buda, Óbuda) egyesüléséből jött létre. A Duna két partján fekszik, 23 kerülete közül 16 a pesti, 6 a budai oldalon van, egy pedig a két Duna-ág által közrefogott Csepel-szigeten. A budai oldal hegyekre épült (legmagasabb pontja az 527 méter magas János-hegy), a pesti oldal síkságon fekszik. A Duna két partját 7 közúti és 2 vasúti híd köti össze. A Duna két partjának panorámája, az Andrássy út és a budai Várnegyed 1987 óta a Világörökség része. A tömegközlekedést 3 metróvonal segíti, az elsőt - és Európában a londoni után a másodikat - 1896-ban adták át.

Budapest az ország első számú politikai, közigazgatási, kulturális, ipari, közlekedési, szolgáltatási és idegenforgalmi központja. Itt él az ország össznépességének közel egyötöde, közel 1,8 millió ember, és itt dolgozik az iparban foglalkoztatottak 16 százaléka. Budapest nemzetközi hírű fürdőváros is. Csaknem félszáz fürdője közül 12 termál- és gyógyfürdő.

Városok: Áporka, Budafok Nagytétény, Budajenő, Budapest, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Dabas, Dabas-Gyón, Dánszentmiklós, Dány, Ecser, Erdőkertes, Farmos, Galgahévíz, Galgamácsa, Hévízgyörk, I. kerület, Vár (Buda), Iklad, IX. kerület, Ferencváros (Pest), Jászkarajenő, Kamaraerdő, Káva, Kiskunlacháza, Kőröstetétlen, Lórév, Makád, Mende, Nagykovácsi, Nyársapát, Pereg, Péteri, Piliscsév, Pócsmegyer, Sülysáp, Szada, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetújfalu, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószőlős, Törtel, Újhegy, Újlak, V. kerület, Belváros (Pest), VI. kerület, Terézváros (Pest), VII. kerület, Erzsébetváros (Pest), VIII. kerület, Józsefváros (Pest), XII. kerület (Buda), XIV. kerület, Zugló (Pest), XXII. kerület (Buda), Zsámbok

6775 találat

Sir Lancelot Lovagi Étterem

Sir Lancelot Lovagi Étterem

Budapest

Ó urak és jó asszonyok, ha gyomrotok nagyon korog, vagy ha éppen derék szakácsotok szabadnapos, utazzatok el egy varázslatos világba, Sir Lancelot birodalmába. Az asztalokon gyertyák, a falakon díszek, a régmúlt hangulatát így elevenítvén fel. S hogy szád az ámulattól tátva ne maradjon, eléd rakjuk a sült galambot. Mikor az óra a delet elüti, lakomádat a szakács a törzshelyre teszi. Térj be hozzánk vándor, ígérem meg nem bánod, s kupádba 100 féle magyar nemes bor közül töltünk, szomjadat imígyen enyhítjük. S hogy uraságtok evés közben se unatkozzon, korabeli zenéről is gondoskodva vagyon. Ne légy rest, hozd magaddal családod, barátod vagy egész udvartartásod, hely itt lesz néked bôven. Félre ne értsd hüséges apródom, ki teljesiti lovagi óhajom, Udvaromban ne kérj villát, mert nincsen, csak kés és kanál! Asztalod a 302-44-56-os számon foglalhatod le. Jer hát, és mulass, feledve lovagi tornákat, fehérnépet, porontyokat, s bízzál apródomban, mikor kupádat emelve dôlsz hanyatt udvaromban. Térj be hozzám máskor is egy kupa borra. S ha kedvet kaptál eme vigaszsághoz, Sir Lancelot lovagi éttermét Budapest városának Podmaniczkyrôl elnevezett utcájának 14. Száma alatt találod. Fotók: Étterem Elő műsor Ételeink Videó lejátszása! Vissza a fotókategóriákhoz Étterem Születésnap Drága Hölgyem, Jó Uram! Születésnapodat nálam tartsd, Barátaidat otthon ne hagyd! Kívánok mellé én is egy jót! Utalványt, mely 5000 Ft-ra jó. Amennyiben születésnapi vacsoráját legalább 3 barátjával együtt nálunk tartja, 1-1 főételt fogyasztanak, úgy meglepjük Önt egy 5000 Ft-os utalvánnyal, mely a születésnapi lakomát követően bármikor felhasználható éttermünkben. Az ajánlat 2010-ben egész évben érvényes, a születésnap igazolásával. (Az akció a jeles nap előtt és után 5 napig értendő.)

Étterem
Spiritusz Galéria

Spiritusz Galéria

Budapest

A 18 éve a kortárs galériák élvonalába tartozó Várfok Galéria tulajdonosa, Szalóky Károly, mindig újabb és újabb művészeti kezdeményezéssel ad lendületet a kortárs képzőművészetnek. Ilyen volt a Várfok utcai Garázs Galéria, az igazi képzőművészeti peep-showként működő Portál Galéria és a favédő kordonok kiállító felülete a Várfok utcában, a G19 utcagaléria. Ezt a sort folytatja a Spiritusz Galéria is, mely a Várfok Galéria gyermekeként nyitotta meg kapuit Pesten 2007 decemberében. Tevékenységét azzal a céllal kezdte meg, hogy tehetséges, fiatal, pályakezdő művészek számára biztosítson teret munkáik bemutatására és értékesítésére műfaji kötöttségek nélkül, felpezsdítve a kortárs műkereskedelmi piacot. A pályájuk elején álló művészek ezzel mintegy a Várfok Galéria előszobájába kerülnek be, részesedve a majdnem két évtizedes múltra visszatekintő galéria nyújtotta előnyökből. A SPIRITUSZ GALÉRIA új koncepciójával, a galéria és a bolt közötti határmezsgyét hódította meg, azt a senki földjét, ahol a művészet legújabb alkotásai szüretelhetők le. A kiállított műtárgyak egytől-egyig képzett művészek munkái, akik elkötelezték magukat a művészi pálya mellett. Ide betérve a kvalitásos kortárs műtárgyak tobzódó sokasága, a festmények, fotók, szobrok, ékszerek változatossága új lehetőségeket kínál azok számára, akik szeretik újra és újra átélni a felfedezés örömét.

Múzeum

25 találat a térképen ebből az oldalból