utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Keresés…
Főoldal Egész ország Budapest és környéke régió Felfedezés

Budapest és környéke régió bemutatása - 320. oldal

Bővebben a helyről

Létezik egy értékekben és élményekben gazdag vidék Magyarország közepén, mely körül öleli fővárosunkat, Budapestet, ez Pest megye.

Az itt élők számára is képes állandóan kellemes meglepetéseket nyújtani, hiszen míg a megye egyik vége a Dunakanyar “fent”, a Kárpát-medence talán legszebb hegyvidéke, a Pilisi-hegység, addig a másik végén az “Alföld kapuja” található. Gyakran érezhetjük úgy: megismerhetetlenül nagy a megye és végtelen számú kalandot rejt. Járhatjuk útjait, nézhetjük tájait, csodálhatjuk kulturális örökségét akár éveken át, mégis mindig új felfedezni, megismerni és megszeretni valót kínál nekünk.

Egyedi táji-természeti adottságok, ritka növények, állatok, - flóra és fauna - melyek méltán világhírűek, hiszen sehol máshol nem fordulnak elő.

A megyét keresztülszeli a Duna, de egyben összekötötte és mai napig össze is köti Európával. Jöttek a Duna mentén fentről, és lentről, akik itt találták meg, amit kerestek. A szülőföldre emlékeztető tájat, a megélhetést és a békességet. Ebből született az itt jelenlévő nemzetiségi és kulturális sokszínűség. Rendezett falvak, tiszta porták, vendégszerető, vidám emberek - akik legyenek magyarok, svábok, szlovákok, szerbek vagy bármilyen más nemzetiségűek - mindig szívesen látják az arra járókat. A máig élő ősi hagyományok és a modern Magyarország európai értékei keverednek olyan természetességgel, ahogyan csak kevés más helyen. Nagy művészek – költők és írók, festők és szobrászok, építészek, zenészek – vallják szűkebb pátriájuknak a megyét. Munkájuk nyomán rengeteg olyan érték született, amelyek nélkül szegényebb lenne a világ.

Forrás: www.tourinform.pestmegye.hu, www.budapest-regio.hu

Tájegységek: Budaörs és környéke, Budapest tájegység, Cegléd és környéke, Dunakanyar, Gödöllő és környéke, Ipoly mente, Ráckevei környéke kistérség

8466 találat

Tigris Étterem és Borbár

Tigris Étterem és Borbár

Budapest

Michelin Guide Ajánlás 2009, 2010, 2011, 2012 A Tigris étterem Budapest belvárosában, a Deák tértől és a Roosevelt tértől egyaránt néhány percnyi séta távolságra található. Az étteremnek helyet adó épület valaha luxusszállodaként működött, melyet Hild József tervei alapján építettek, és 1840-ben adtak át. A klasszicista stílusú palota, korának legelőkelőbb vendégfogadójaként számos történelmi személyiséget fogadott impozáns falai között. Az egykori Tigris Szálló épülete a mai napig műemléki védettséget élvez. Az aprólékosan felújított étterem stílusában harmonizál az építészeti műalkotással, Budapest fénykorát idézve meg a látogató számára. Belépve pillantásunk rögtön a bejárattal szemben található több mint 100 éves tölgyfa bárpultra esik, amely - éppúgy, mint az étterem egésze - a legapróbb részletekig felújításra került. Ellenállva a múló divatoknak, az enteriőr a múlt század elejének kedvelt nagypolgári stílusát kínálja a vendégeknek. A bútorok, kiegészítők és a hófehér Zsolnay étkészlet egyaránt az időtálló értékeket jelenítik meg. Januárban megnyílt különtermünk, ami 25-30 fő fogadására alkalmas.Az ételek tekintetében a magyar konyha az irányadó. A hagyományos ízek a legmodernebb konyhatechnológiai eljárásokkal készülnek, az ételek tálalása is formabontó. A magyar ízek sokszínűségét, és az alapanyagok gazdagságát reprezentáló fogások ínyenc falatokat kínálnak a kulináris élvezetekre vágyóknak. A Tigris étterem a Gere pincészet budapesti referencia étterme. Kínálatában megtalálható az ismert borász teljes borválasztéka, még az egészen limitált palackszámban készített különlegességek is. A borlapon emellett az összes neves magyar borász borai is jelen vannak, és bátran állítható, hogy bor- és pezsgőválasztéka egyedülálló. A vörösborok temperálását külön borszoba biztosítja, míg a pezsgők optimális hőmérsékletéről is külön hűtő gondoskodik. Az étterem egyik fő célkitűzése, hogy a drágább, minőségi borok, válogatások is elérhető áron jussanak el a fogyasztóhoz.

Étterem Kávéház és cukrászda Borpince
Tornádó Fitness és Fallabda Klub

Tornádó Fitness és Fallabda Klub

Vác

A TORNÁDÓ Fitness és Fallabda Klub Vácon, a Budapesti főút 76.sz. alatt található, komplex sportcentrum. Szolgáltatásaink: Fallabda pályánkon várjuk a squash szerelmeseit, kardio termünkben minden igényt kielégítő, pulzusszámlálós, programozható gépeinken karbantarthatod tested. Fitness termünkben korszerű, gépeinken javíthatod kondíciódat, erősítheted izmaidat, mindezt szakképzett edzőink segítségével. Kérhetsz állapot felmérést és táplálkozási tanácsokat is! Kérésre mindenkinek testreszabott edzéstervet készítünk! A kiadós mozgás után lazíthatsz, élvezheted a testet-lelket kényeztető szauna (finn és infra) jótékony hatásait, vagy szoláriumunkban barnulhatsz kedvedre. Ezen kívül lehetőség van a fogyást elősegítő, ill. narancsbőrt kezelő, kötőszövetet erősítő és megszépítő Hypoxi-Trainer kipróbálására, melyet Vácon kizárólag csak nálunk találhatsz meg. Büfénkben üdítők és zsírégető italok széles választékával várjuk a vendégeinket, valamint a testépítést, testsúly csökkenést elősegítő különböző táplálék-kiegészítőkkel, zsírégetőkkel állunk rendelkezésedre. Új szolgáltatások: Gyermekeitek részére kialakítottunk egy játszósarkot, hogy ők is jól érezzék magukat. Lehetőség van AVON termékek megvásárlására is! Terembérlési lehetőség különböző sportágak részére!

Aktív kikapcsolódás
Torockó Vendéglő

Torockó Vendéglő

Budapest

Az 1906. óta üzemelő tradicionális TOROCKÓ kisvendéglőt, 1985. március hó 01. napjától működtetem. Megpróbáltam mindig helyt állni, alkalmazkodni az igényekhez, míg el nem jutottam oda, hogy gyermekeim felnőttek és segítségemre tudnak lenni. Jelenleg fiaimmal családi környezetben tudom Vendégeim maximális kiszolgálását biztosítani. Kőbánya egyik legrégebbi, a mai napig is üzemelő vendéglőjét tudhatjuk magunkénak, melyet a nyár folyamán befejezett felújítással szeretnénk Vendégeink rendelkezésére bocsátani. Úgy a konyhán, mint az asztalok mellett családom tagjai biztosítják a minőséget, és a hitelességet. Erényünk, hogy üzletünk soha nincs GAZDA nélkül. elenlétünk mindig biztosított. Választékunk főként magyaros ételekből áll, de étlapunkon megtalálható más nemzetek konyhájából egy kicsi ízelítő is. Folyamatosan figyeljük Vendégeink kívánságait, s ha mód van rá, étlapra tesszük kedvenc ételeiket. Vendégeink több mint 120 féle ételből válogathatnak. A helyben fogyasztás mellett lehetőség van ételeink elvitelére is. Vendéglőnk 40 fő befogadására alkalmas dohányzó, és 120 fő befogadására alkalmas nemdohányzó részből áll. Nemdohányzó részünk két részre szeparálható, melyek 50-60 fő részére nyújtanak kényelmes elhelyezést. Mindkét termünkben lehetőség van családi illetve, céges ebédek, vacsorák, esküvők, egyéb rendezvények színvonalas lebonyolítására. Kérjük, tekintse meg Képgalériánkat és Étlap kínálatunkat.

Étterem

25 találat a térképen ebből az oldalból