utazzitthon.hu
Keresés…

Lapu Istvánné Tájház

Zsámbokon 1940. óta működik falumúzeum. Az első múzeum a tanítói lakás hátsó részében volt, alapját Radványi Béla esperes-plébános és Jancs Árpád gyűjteményei képezték. Ezt a múzeumot Janda József, igazgató tanító rendezte be és gondozta. Több szobából állt. Az elsőben volt található a fegyvergyűjtemény, az iskolások kézimunka és rajzkiállítása és a volt zsámboki plébánosnak, Dr. Ében Mihálynak különféle találmányai. A következő a népművészeti szoba volt, amely a lakodalmas kellékeket, népviseletet rejtette magában. Ennek a tájháznak kínai gyűjteménye is volt, amelyet Lindenberger missziós atya küldött nővérének, Lindenberger M. Bernadettnek zsámboki szerzetes főnöknőnek -, aki ezt a múzeumnak ajándékozta. Az idelátogató találkozhatott avarkori, római kori leletekkel: edényekkel, gyertyatartókkal, de ásványgyűjteménnyel, papírpénzgyűjteménnyel is. A falakon Zsámbok néhány nevezetes személyiségének képe volt látható, így Zsámboki Jánosé, a XVI. század híres tudósáé, Beniczky Ferenc főispáné, Bíró Zsigmond királyi tanácsosé. A tájház legnagyobb büszkesége a Horthy Miklós kormányzó úr által adományozott zászló volt, amelyet 1923-ban az iskolai tanzászlóalj kapott katonai gyakorlataiért. A mai tájház 1982-ben nyitotta meg kapuit . Zsámbok leggazdagabb emberének házában került kiállításra a község tárgyi emlékanyaga. A ház hagyományos elrendezésű: szoba, konyha, szoba, kamra. Az első szobát itt nem tiszta szobának, hanem első háznak nevezték, ennek megfelelően a másikat hátsó háznak. Az első ház berendezése magasra vetett ágyból, asztalokból és székekből, sublótból áll. Ez utóbbiban megleljük a zsámboki népviselet legszebb darabjait. Továbbá ennek tetején kézzel festett poharakat láthatunk, amelyeket a legények vettek ajándékba a lányoknak a búcsúban. A sarokban búbos kemence áll, amelyet a konyhából fűtöttek. A hátsó házban találjuk a szövőszéket, bölcsőt és állókát, ami a mai járókának felel meg. A kamra jelenleg nyugdíjasklubként üzemel, ezért a különböző szerszámokat az istállóban és a szín alatt tekinthetjük meg. A tájháznak a bemutatáson kívül abban is nagy szerepe van, hogy helyszínül szolgál a népi együttes által bemutatott lakodalmas lebonyolításához, előadásához.

Zsámbok

Elérhetőség

Cím
Zsámbok, Bajza Lenke tér 1. Térkép
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 06. 19.

Nyitvatartás

( 05.01. - 09.01. )
hétfő: zárva kedd: zárva szerda: 12:00 - 17:00 óráig csütörtök: 12:00 - 17:00 óráig péntek: 12:00 - 17:00 óráig szombat: 10:00 - 17:30 órái vasárnap: 10:00 - 17:30 óráig

Jegyárak

Belépődíj felnőtt 250 HUF,
diák: 150 HUF
nyugdíjas: 150 HUF

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Lapu Istvánné Tájház kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek