Lámpamúzeum
Az 1960-as években Borus Ferenc palackozott italok gyűjteményéből rendezett be saját borospincéjében egy "Bormúzeumot". Ide keresve megfelelő világítási eszközöket, került kapcsolatba a lámpákkal. Annyira megtetszettek neki a szebbnél-szebb darabok, hogy észrevétlenül is a gyűjtőjükké vált. A kiállított tárgyakat egy-két kivételével saját pénzén vásárolta meg, volt olyan nap, amikor 20-25 db került a tulajdonába. A tárgyak többsége koszosan, rozsdásan, hiányosan került elő, így a restaurálás mesterségét is elsajátítva minden lámpát saját maga hozott rendbe.
Lámpamúzeum
Eleinte szoba-konyhás lakását díszítette a sok szép tárgy, de hála az újságok és a televízió népszerűsítésének, egyre több hazai és külföldi érdeklődő látogatott el hozzá azzal a kéréssel, hogy mutassa meg gyűjteményét. Így 1970-ben, "közkívánatra" létrehozták az első állandó kiállítást a Művelődési Házban, körülbelül 250 tárgyból álló gyűjteménnyel.
A lámpák természetesen tovább gyarapodtak, sőt világhírre is szert tettek, köszönhetően a Magyar Távirati Iroda népszerűsítő munkájának, amely az egész világot ellátta a gyűjtemény ismertetésével. A gyűjtemény gazdagításában nagy segítséget nyújtott az akkori Magyar Filmgyártás, hiszen nagyon sok lámpát kölcsönöztek és ezek kölcsönzési díjából sikerült a legnagyobb fejlesztéseket létrehozni.
A gyűjtemény gyorsan kinőtte a Művelődési Ház kistermét. 1979-ben nyílt meg a Lámpamúzeum egy volt lakóházban,
Zsámbékon a Magyar u. 18. szám alatt, amelyet Zsámbék Nagyközség Közös Tanácsa vásárolt meg a múzeumi anyag bemutatására.
Jelenleg 1000-1100 db világítási tárgy található az ország egyetlen Lámpamúzeumában. A mécsesek, gyertyatartók, ipari, háztartási, olaj- és petróleumlámpák között található régi kínai vázából készült lámpa, valamint Zsolnay-majolika, meisseni porcelán talpú petróleumlámpa, 1800 körül készült olajpumpás világítóeszköz stb.
Az intézmény 1995-ben bekerült a GUINNES Rekordok Könyvébe, 1980-ban felvételt nyert a Nemzetközi Lámpaklubba Amerikában, 1983-ban pedig az Ausztrál Múzeumi Tagságok tagja közé került.
Hazánkban a Magyar Köztársasági Elnök 1999-ben Arany Emlékéremmel jutalmazta, a múzeum alapítóját pedig 1998-ban Zsámbék Nagyközség Vezetősége díszpolgárrá választotta.
Jegyárak:
2012.Január 1-től:
- felnőtt 700,-Ft/fő
- diák, nyugdíjas 400,-Ft/fő
- csoportos, 10 főtől 400,-Ft/fő
- diákcsoport, nyugdíjas csoport 300, Ft/fő
- családi belépő (2 felnőtt + 2 gyermek) 1.400,-Ft
- kombinált jegy, felnőtt 1.000,-Ft/fő
- kombinált jegy, diák, nyugdíjas, csoportos 600,-Ft/fő
A kombinált jegy minden hónap második hétvégéjén, a Nyitott Múzeumok Hétvégéjén váltható meg. Ezeken a napokon kedvezményes áron, egyetlen belépőjeggyel látogatható Zsámbék három múzeuma:
a ROMTEMPLOM, LÁMPAMÚZEUM és a TÁJHÁZ.
- zsámbéki lakosok részére ingyenes
- támogatójegy 500-, 400-, 300-, 200-, 100- Ft
Elérhetőség
- Cím
- Zsámbék, Magyar utca 18. Térkép
- Telefon
- 06 20 502 6682
- lampamuzeum@gmail.com
- Weboldal
- mizsambekunk.hu
Utoljára frissítve: 2014. 01. 20.
Nyitvatartás
HÉTFŐ : ZÁRVA
KEDD-VASÁRNAP : 10-16 óráig
Nyári nyitva tartás: ÁPRILIS 1-től OKTÓBER 31-ig
HÉTFŐ : ZÁRVA
KEDD-VASÁRNAP : 10-18 óráig
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek