utazzitthon.hu
Keresés…

Zamárdi Kalandpark

A Zamárdi Kalandpark az autópályától és a vasútállomástól mintegy száz méterre, egy gyönyörű, harmincötezer négyzetméteres ligetben található, és szinte végtelen lehetőségeket tartogat a szabadidő aktív eltöltésére.

Zamárdi

Az ősfák közt kifeszített köteleken létrehozott változatos akadályok és a mintegy másfél kilométernyi csúszópálya sportosan izgalmas szórakozást kínál gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Aki adrenalin-függő, az itt függhet napestig!

A 130 cm alattiaknak három gyerekpálya, a nagyobbaknak (150 cm-ig) három juniorpálya, a felnőtteknek pedig hat nagypálya áll a rendelkezésére. A biztonságos szórakozásról képzett animátoraink gondoskodnak: minden résztvevő védőfelszerelést valamint rövid "kiképzés" kap.

A legnépszerűbb persze a négy csúszópálya, amely könnyen megtalálható: a Tarzan-üvöltéstől visszhangzó terület felé kell menni :). Itt a repülni vágyók átszáguldhatnak a „Kisbalaton”, egy csodaszép mesterséges tó fölött.

A tó azonban nemcsak dísz: a nagy kaliberű vízigéppisztollyal felszerelt vízidodzsemekbe ülve a kalandpályák izgalma felhőtlen kacagássá oldódhat!

Aki pedig már minden akadályt kipipált, annak is ezer lehetősége marad: kemencében sült pizzával pótolhatja az elégetett kalóriákat, fényképezkedhet Zamar, a kalandpark kabalaszörnye társaságában, vagy az Emlékbázisban pólót vásárolhat, amelyen saját fotója virít, amint éppen hasítja a fák között a levegőt. De a kalandpark közvetlen szomszédságában akár lovagolhat vagy gokartozhat is.

Aki tehát egy kis lógásra vágyik, annak irány a Zamárdi Kalandpark!

Elérhetőség

Cím
Zamárdi, Siófoki út Térkép
Telefon
06 20 449 6831

Utoljára frissítve: 2020. 12. 01.

Nyitvatartás

NYITÁS
2017.04.28. 10:00 - 18:00
Májustól június közepéig a Kalandpark minden hétvégén nyitva tart.
Csoportok és céges csapatépítéseket előzetes egyeztetést követően hétköznap is vállalunk.

Jegyárak

Zárás előtt két órával érkezett vendégeknek a junior és felnőtt mászójegyek árából 30% kedvezményt adunk.

Gyerekpályák - 2.500Ft
130 cm alatt
4db + 1 csúszó
FEHÉR pályák

Junior pályák - 3.200Ft
130-150 cm közöttiek
5db + 1 csúszó
SÁRGA pályák

Felnőtt pályák - 4.200Ft
150 cm felett
7db + 3 csúszó + (Új!) Torony csúszó
PIROS pályák

Kiegészítő jegy - 1.000Ft
Ha 150 cm-nél magasabb vagy és junior belépőt váltottál, de kedvet kapsz a felnőttpályákhoz.

Csoportos kedvezmény - 10 %
Csoportot (15 fő felett) minden esetben előzetes bejelentkezés alapján tudunk fogadni.

Családi kedvezmény - 10 %
Az alábbi esetekben:
(1) 2 felnőtt+2 gyerek vagy junior
(2) 4 felnőtt (2 fő 150 cm-nél magassabb gyermek)
(3) 1 felnőtt+3 gyerek vagy junior

(1) A belépők ára az adott pályák teljes használatára jogosít fel.
(2) A jegyárak tartalmazzák a pályák használatát 3 óra (junior és felnőttpályák esetén) ill. 2 óra (gyerekpályák esetén) időtartamra, a balesetbiztosítást és a kötelező oktatást a gyakorlópályán!
(3) A felnőtt és junior pályák maximum 2 óra alatt teljesíthetők, a 3 óra időtartam a szezon alatti esetleges várakozás miatt lett kialakítva.
(4) A jegy megváltása egyszeri beöltözésre érvényes, a 2 ill. 3 órás időtartam megszakítása nem lehetséges.
(5) KÍSÉRŐKNEK, illetve azoknak, akik nem használják a pályákat, nem kell belépőt fizetni.
(6) A kedvezmények a 3 óra letelte után nem érvényesek!

Családi kedvezmény 10% az alábbi esetekben:
2 felnőtt+2 gyerek vagy junior
4 felnőtt (2 fő 150 cm-nél magassabb gyermek)
1 felnőtt+3 gyerek vagy junior
(kimondottan családtagok részére)

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Zamárdi Kalandpark kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Zamárdi
1 szálláshely ebben a városban