utazzitthon.hu
Keresés…

Bazilika Romjai

Zalavár
Liutpram salzburgi érsek építtette a templomot, ahol elhelyezték Hadrianus (Szent Adorján) mártír maradványait. Az építés 852-53 körül kezdődött. Az ásatások során feltárták a bazilika alapfalait. A kor szokásainak megfelelően a felszentelt templomokban egész... Liutpram salzburgi érsek építtette a templomot, ahol elhelyezták Hadrianus (Szent Adorján) mártír maradványait. Az építés 852-53 körül kezdődött. Az ásatások során feltárták a bazilika alapfalait. A kor szokásainak megfelelően a felszentelt templomokban egész alakos szenteket temettek el. A Szent Hadrianus-templom is azt a célt szolgálta, hogy a frissen megkereszteltekben erősítse a keresztény hitet. Az építés kezdete 852-53-ra tehető, s 870-ben már fölszentelt templomról tudunk. A templom mellé szerzeteseket rendeltek, feltehető, hogy akkor is létezett egy kolostor. Maga a templom ötven méter hosszú, huszonöt méter széles volt, s ilyen korai időből egész Kelet-Európában nem ismert ekkora méretű istenháza. A szentély körül félkörívben föld alá süllyesztett folyosó fut végig, amelyet az oldalhajókból lehetett megközelíteni, ahonnan három kápolna nyílt. A Nyugat-Európában is egyedülálló lelet az un. szentélykörüljárós templomok őstípusa lehetett. A nyolc évig tartó ásatások után a bazilika romjait konzerválták és újra felszentelték.

Elérhetőség

Telefon
+3683354094
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 10. 21.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
szabadon látogatható

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Bazilika Romjai kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek