Laczkó Dezső Múzeum
Laczkó Dezső Múzeum
Az Erzsébet liget szélén, hatalmas fák árnyékában áll a kétemeletes, vörös homokkővel díszített Laczkó Dezső Múzeum. A korábbi nevén Bakonyi Múzeum egész évben egy állandó és két időszaki kiállítással várja látogatóit. Az állandó tárlat "Térjünk a tárgyra" címmel Veszprém és tágabb környezete múltjával ismerteti meg az érdeklődőt. A kiállítások több mint százéves gyűjtőmunka eredményét szemléltetik.
A mai múzeum elődje Laczkó Dezső igazgatónak köszönhetően 1904-ben nyitotta meg kapuit, ekkor a látogatók főként régészeti és természettudományi leletekben gyönyörködhettek. A leendő múzeum első "leleteit" az egykori bakonyszentlászlói plébános Miháldy István mintegy 2000 darabból álló őskori gyűjteménye képviselte.
A gyűjtemény gyarapodásával szükségessé vált egy önálló épület, a mai Laczkó Dezső Múzeum létrehozása, mely lehetővé teszi ezen értékek szemléletes bemutatását. Az épület előcsarnokát Udvardi Erzsébet festménye és több szobor díszíti.
A nagy hazai és nemzetközi szakmai respekttel rendelkező intézmény többirányú, múzeumi tevékenységének eredményeként a legrangosabb szakmai elismerést "Az év múzeuma díj 2006" kitüntető címet nyerte el.
Jegyárak:
A teljes kiállítás megtekintése (Állandó + időszakos kiállítások)
Felnőtt: 1000 Ft
Diák-nyugdíjas: 600 Ft
Családi: 2900 Ft
Csak az állandó kiállítás megtekintése
Felnőtt: 500 Ft
Diák-nyugdíjas: 300 Ft
Családi: 1400 Ft
Egy időszakos kiállítás megtekintése
Felnőtt: 500 Ft
Diák-nyugdíjas: 300 Ft
Családi: 1400 Ft
Tárlatvezetés felnőttek részére: 3000 Ft 20 főig, magasabb létszám esetén több csoportban ajánlott
Kiállításokhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai óra 400 Ft
Elérhetőség
- Cím
- Veszprém, Erzsébet sétány 1. Térkép
- Telefon
- 88/426-081 88/788-191
- titkar@vmmuzeum.hu
- Weboldal
- Tourinform Iroda Veszprém, www.vmmuzeum.hu
Utoljára frissítve: 2017. 01. 09.
Nyitvatartás
szünnap: hétfő
Pénztárzárás: 17:45
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek