Migazzi-kastély
Migazzi-kastély
Az épület előtörténetével kapcsolatban kevés hiteles adattal rendelkezünk. Egyes feltételezések szerint az épület alapjául egy római kori őrtorony szolgált, amelynek bizonyos részletei ma is láthatók még a kazánház falába beépítve. A középkorban a torony romjain Hunyadi Mátyás építtet vadászkastélyt, a kastély parkjában pedig fát ültet, ami a mai napig megtalálható az Expressz tábor területén.
1526 után három alkalommal rendeztek országgyűlést a kastély alatti területen, az átkelést pedig egy ideiglenes Duna-híd segítette elő. A híd az épülettel együtt a török korban teljesen elpusztult.
A jelenleg álló kastélyt gróf Migazzi Kristóf olasz származású püspök, később bécsi érsek emeltette 1769-ben, barokk stílusban. Tervezője Izodore Canevale, a híres olasz építész, aki a váci Dómot tervezője is volt. Fél évszázaddal később klasszicista ízlés szerint átalakították. Híres bérlői közé tartozott Zubovics Fedor huszárkapitány, akiről sok igaz és legendás történet maradt fenn a környéken. Az ő szolgálatában állt Sisa Pista, a börzsönyi betyár.
A huszadik században papi otthonként, majd menekültotthonként funkcionált, míg 1954-től máig a váci püspökség kezelésében nyugdíjas és beteg szerzetesnők számára biztosít otthont.
Elérhetőség
- Cím
- Verőce, Migazzi tér 1. Térkép
- Telefon
- 27/350-116
- Weboldal
- dunakanyar.hu
Utoljára frissítve: 2009. 11. 16.
Nyitvatartás
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek
Képek forrása: veroce.hu