utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Keresés…

Veresegyházi látnivalók

Bővebben a helyről

Veresegyház gazdag történelmi múltjának, barokk műemlékeinek, természeti adottságainak köszönhetően keresett idegenforgalmi célpont. 

A nagyközség 1999-ben kapott városi rangot. Árpád-kori település, első okleveles említése 1375-ből származik. Tavát 1430-ban szintén oklevél említi, Lábastó néven. 

A lakosság korábban mezőgazdasággal foglalkozott. Főleg az epertermelésnek volt nagy hagyománya, a községi címer alapmotívuma is eper. 

A gyümölcs fontosságát kifejezi a római katolikus templom mennyezeti freskója is, ahol hálaadásként a lányok epret ajánlanak fel Szűz Máriának. 
A szép környezetben fekvő veresegyházi tó mellett már a XX. század elején élénk forgalmú volt az üdülőélet (Wekerle strand és panzió). 
A gyorsan és dinamikusan fejlődő kisváros, jelenlegi arculatát a hagyományos vidéki építkezés elemei, valamint a modern megoldások határozzák meg. 

A településen jelentős a kulturális élet. Több művészeti csoport működik. A római katolikus és református templom állandó orgona hangversenyek színhelye.

Veresegyház határában medvemenhelyet alapítottak, amelyben veszélyeztetett farkasok is helyet kaptak. 

A kisváros autóval az M3-as autópálya gödöllői leágazásától - Szadán át - érhető el. Vasúttal is megközelíthető a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon. 

Forrás:pestmegye.info.hu

15 találat

Pongrác Lovasudvar és Vendégház - Suttogó Lovas Közhasznú Egyesület

Pongrác Lovasudvar és Vendégház - Suttogó Lovas Közhasznú Egyesület

Veresegyház

Lovasudvarunkba azokat a kedves vendégeket szeretnénk kicsábítani, akik szívesen töltik szabadidejüket egy csendes, romantikus hangulatú tanyán , amely bár nagyon közel van a városhoz , mégis azt az érzetet kelti , mintha nagy útra keltünk volna , térben és időben egyaránt ! Budapestől 20 kilométerre , Veresegyház végén , egy természetvédelmi terület erdős részén a PONGRÁCZ LOVASUDVARON mintha megállt volna az idő . Nyugalmat , békét sugall a környezet , boldog kiegyensúlyozottságot az itt élő állatok viselkedése. A lovardánk egy családias hangulatú tanya , vendégszerető vendéglátókkal , lovasokkal , és egy kedves állatbirodalom is . Itt az erdei , árnyas karámokban nem csak a sportolásra és hobbilovaglásra használt , de befogadott , simogatni való lovak is legelésznek . Egyéb , sokesetben szintén befogadott állatunk is rengeteg örömet okoz kicsiknek és nagyoknak egyaránt . Megtalálható nálunk az őshonos állatokból álló állatsimogató is , de az udvaron szabadon sétálgató és a vendégeket szeretettel fogadó csacsi és minipóni is, akire a pici vendégecskék rögtön föl is pattanhatnak. <br> Fő profiljaink a lovagoltatás , lovasoktatás , bértartás gyerektábor, lovastábor , erdei iskola , valamint lovastúraútvonalként is működünk . Nagy sikernek örvendenek csapatépítő tréning szervezéseink is . Bérelhető szobáink is vannak a táborozóknak , de a lovastúrázóknak is szállást tudunk biztosítani .

Sport

15 találat a térképen ebből az oldalból