utazzitthon.hu
Keresés…

Szent Anna piarista templom

A piaristákat – kegyes tanítórend – 1714-ben telepítette le Kollonich Zsigmond püspök Vácra. A templom építése 1725-ben kezdődött és mintegy 20 évig tartott.

Vác

Az eredetileg barokk stílusban emelt templomot az idők folyamán eklektikus stílusban átépítették. Egyedülálló különlegessége Forgách Pál püspök által adományozott velencei tükörüveg szentségház. II. József idején a piaristák kényszerűségből elhagyták a templomot, katonák költöztek be, tornyát elárverezték. 1796-ban szerezték vissza és felszentelték Szent Anna tiszteletére.
Rendházként Berkes András nagyprépost egykori háza szolgál, aki a rendnek ajánlotta otthonát. Az idők során kibővített épületet 1727 óta használják, jelenleg rendház és gimnázium. Itt tanult többek között Madách Imre író, Lotz Károly festő, a tanárai közül Öveges József fizikus emelkedik ki.

Elérhetőség

Cím
Vác, Köztársaság tér 1. Térkép
Telefon
27/313-596

Utoljára frissítve: 2017. 01. 11.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Szent Anna piarista templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek