CARDIUM Borászat, Kovács Pince Tök
A Kovács Pince Tök 22 éves, rangos múltra tekintő borászat, 2019-ben új arculattal, Cardium márkanéven, Monostori Balázs szakmai irányítása mellett könnyűvonalas, könnyen érthető etyeki stílusú, 7 féle borral jelent meg a piacon.
CARDIUM Borászat, Kovács Pince Tök
A Cardium márkanév jelentése szívkagyló. A névválasztás során a rendezőelv a helyhez való kötődésünk, illetve a boraink jellemző értékeinek megjelenítése volt. A helyi kötődés úgy kapcsolódik a márkanévhez, hogy az egykori Pannon-tenger sekélyebb, melegebb hőmérsékletű részein – mint a Zsámbéki medence – jellemzően meszes vázú élőlények (csigák, kagylók) éltek, amelyek a tenger visszahúzódását követően keletkezett üledékben, a régiót jellemző mészkőalapkőzetben, megkövesedve jelenleg is megtalálhatóak. A vonatkozó tanulmányok szerint Tök község környezetében feltünően magas volt a Cardium (szívkagyló) sűrűsége. A márkanév másik vonatkozása, hogy a borvidékre jellemző friss, gyümölcsös, harmonikus savháztartású borok alapja a magas mésztartalmú talaj, amit a fentiek szerint kialakult mészkőalapkőzet biztosít. A Cardium márkanévben azonban a borászat hitvallása is felfedezhető: „Bort szívvel-lélekkel”
Elérhetőség
- Cím
- Tök, CARDIUM Borászat, KOVÁCS PINCE TÖK,, Pincesor, Magyarország Térkép
- Helyszín
- Tök, CARDIUM Borászat, KOVÁCS PINCE TÖK,, Pincesor, Magyarország
- Telefon
- +36704303310 +36305703160
- kovacspince@kovacspince.hu
- Weboldal
- itthon.hu
Utoljára frissítve: 2020. 11. 02.
Nyitvatartás
Szombat: 9.00 - 13.00
egyéb időpontban egyeztetés szerint
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek