utazzitthon.hu
Keresés…

Kuny Domokos Megyei Múzeum - Vár

A tatai vár hat évszázad építészeti jegyeit viseli magán. Ez részben földrajzi helyzetével, részben a funkciójának, valamint a tulajdonosok elképzeléseivel változásával áll összefüggésben.

Tata

Egyes elképzelések szerint a mocsaras, vizes területen elhelyezkedő sziklatömbre építette Lackfi István nádor új székhelyét, amelynek romjai a délkeleti torony közelében kerültek elő. A 14. századból csak egy padlótégla és néhány kályhacsempe töredék maradt meg.

1397-ben Tatát a hűtlenséggel vádolt Lackfiaktól a Zsigmond király szerezte meg, ahol jelentős építkezésekbe fogott.

A király 1409-ben már hosszabb időt töltött itt, tehát ezidőre elkészülhetett az első királyi palota. A négy saroktorony között álló palotaszárnyak berendezéséről néhány kőfaragvány árulkodik csupán. A várat keleten a Zsigmond alatt kialakított tó, délen és nyugaton a tó vizével elárasztott, 12-14 méter mélységű várárok védte. A vár kaputornya az északkeleti saroktorony mellé épült, ahonnan a kápolna melletti bejárathoz gyorsan el lehetett jutni. A várban tartózkodók kényelmét egy hypocaustum rendszerű fűtés biztosította, valamint egy sziklába vájt borospince is kiegészítette az épületet. A 16. században omladékkal feltöltött pince őrizte meg a 15. századi vár legszebb emlékeit.

Zsigmond király, később német-római császár az oklevelek szerint sokszor hónapokat töltött a várban, amely fontos diplomáciai eseményeknek is otthont adott.

Miután Zsigmond figyelmét egyre jobban az európai ügyek kötötték le, az elzálogosított tatai várat Rozgonyi családnak adta át, akiktől csak Mátyás szerezte vissza a korona számára 1472-ben.

Bonfini az általa ismert itáliai vízi várakhoz hasonlónak írta le. Mátyás a korábbi épületet teraszok, kerengő és kaputorony hozzáépítésével igazi reneszánsz berendezésű palotává alakíttatta, melynek fényét aranyozás, díszes faragások, szobrok emelték. Pompás zöld- és vegyes mázas kályhák álltak a termekben, melyek közül egyet sikerült a leletek alapján rekonstruálni. A zöldmázas lovagalakos kályha hűen idézi a tatai vár virágkorának szépségét. 1472 után elsősorban a húsvéti és pünkösdi ünnepeket töltötte itt a királyi udvar, kihasználva a remek vadászati lehetőségeket. Mátyás halála után II. Ulászló kedvelt mellékrezidenciája vált a vár, amiben további bővítésekre, díszítésekre került sor. Az utolsó jelentős, részben a várban játszódó esemény az 1510-es országgyűlés volt, amit a korszak egyik legjelentősebb diplomáciai eseménye tartottak számon.

A mohácsi vész után a vár szerepe teljesen megváltozott: a török ellen kiépült végvári rendszer egyik fontos része lett, melynek feladata a Komárom felé tartó török seregek feltartóztatása volt.

1543-ra készült el a napjainkban is álló kör alakú bástya, a rondella. Az 1566 után újra a keresztények kezére került várban olasz hadmérnökök tervei alapján indultak meg az erődítési munkák. 1572-ig elkészült az egyik várkapitány nevét őrző Ferrando-bástya, majd néhány évvel később az akkori tatai várkapitányról elnevezett Rosenberg-bástya a tóparti védőfallal és a kazamatával együtt. A legkorszerűbb, szintén olasz rendszerű bástya, a szintén földalatti kazamatákkal és ágyúteremmel ellátott ún. Kecske-bástya 1586-ra épült meg. A kettős kapubejáró felvonóhíddal, a bástyák körül létrehozott újabb vizesárokba épített pillérrel készült el. A váron belül kis malom is működött.

A török háborúkat követően a vár első átépítésére 1727 után került sor, amikor a helyén szerették volna a kastélyt felépíteni. Szerencsére csak a belső vizesárkok feltöltésére és a romos épületszárnyak elbontására került sor.1815-ben  az eredetileg nyitott kerengő átalakításával épült ki a jelenlegi ún. Lovagterem. A második nagy átépítés során, az 1896-os császári hadgyakorlatra készülve készítették a terem historikus- romantikus, háromosztású neoromán ablaksorát.

1954 óta a tatai vár a Kuny Domokos Múzeumnak ad otthont. 1964-73 között zajlott az épület ásatása és műemléki helyreállítása.

Elérhetőség

Cím
Tata, Váralja u. 1-3. Térkép
Telefon
34/381-251
Weboldal
kunymuzeum.hu

Utoljára frissítve: 2017. 03. 30.

Nyitvatartás

Hétfő: SZÜNNAP
Kedd -Vasárnap:10.00 - 18.00

Jegyárak

Teljes árú belépójegy: 800 Ft Kedvezményes belépőjegy: 400 Ft Csoportos belépójeqy (10 főtől): 650 Ft /fő Családi belépójegy (2 felnótt + 2 vagy több gyerek 18 éves korig): 1500 Ft Kombinált betépőjegy (mindhárom kiállítóhelyre érvényes): teljes árú: 1200 Ft kedvezményes: 600 Ft Tárlatvezetés magyar nyelven: 10 főig: 1500 Ft 10 fótől 30 fóig: 3000 Ft 30 főtól aa főig: 4500 Ft

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Kuny Domokos Megyei Múzeum - Vár kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Tata
1 szálláshely ebben a városban