Református Templom
Gótikus stílusú műemlék, református templom. Nagyméretű, egyhajós, egytornyos XV. századi épület. Várdai és Báthory család építette 1798-ban és 1812-ben átalakították, ekkor kezdték építeni a 45,5m magas kőtornyát. A XIX.sz. végén késő barokk stílusban felújították, déli oldalát előcsarnokkal bővítették. A terméskőből faragott Báthory címer ma is épségben megvan. Figyelemre méltó az eredeti XV. századi tölgyfából készült, erős vaspántokkal, díszes zárral ellátott ajtaja. 1981-ben került feltárásra a gótikus freskó az északi falon.
Tarpa
Református Templom
40) { galleryStep($event.changedTouches[0].clientX < touchX ? 1 : -1) } touchX = null">
A tarpai templom a Bereg legnagyobb temploma, kiemelkedik a többi középkori templomhoz képest méreteiben is. A nagyméretű középkori templomból csak vulkáni kőtömbökből épült hajójának falai állnak. Nem tudható, hogy a mai templom azonos-e a XIV. század elején említettel, vagy annak elbontása után, a XIV-XV. század fordulóján épülhetett. A nyugati és az előcsarnokból nyíló, pálcatagos, szemöldökgyámos déli kapu maradt fönn.
A templom különleges látványosságai a középkori falképek, amelyek a XV. század elején készültek. Az első és egyben legnagyobb méretű kép Szent György küzdelmét ábrázolja a Sárkánnyal, amely a magyar művészettörténeti emlékanyagokban jelentős helyet foglal el.
Elérhetőség
- Cím
- Tarpa, Kossuth Lajos utca 15. Térkép
- Telefon
- +36303917885 +3645488012
- Weboldal
- itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 06. 22.
Nyitvatartás
( 01.01. - 12.31. )
egész évben
egész évben
Jegyárak
nincs
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek