Szent Antal Pincészet
Szigliget a Tapolcai-medence déli részének egyik legszebb és leglátogatottabb kirándulóhelye, a badacsonyi borvidék része. A kis falu és a tanúhegyek között tornyosuló középkori vár mindig is kedvelt úti célja volt a kirándulóknak. A vidék jellegzetes őshonos szőlőfajtái az egyedülálló természeti adottságoknak köszönhetően váltak híressé. A várhegy szomszédságában található Antal-hegy legrégebbi pincéje 1887-ben épült, mely száz év elteltével romos állapotban került családunk birtokába. Felújítás után hosszú ideig bor tárolására szolgált, majd 1999-ben - élve a környezet adta lehetőségekkel - megnyitottuk pincészetünket a borkedvelő ínyencek és megpihenni vágyó turisták számára. Családunkban évtizedeken keresztül öröklődött a borkészítés hagyománya. A legifjabb generáció képviselőjeként az volt az elképzelésünk, hogy borainkat megfelelő környezetben ismerjék meg az idelátogatók. Családi pincészetünkben a hagyományos és a modern technológiák együttes alkalmazásával készített borainkkal várjuk vendégeinket. Eddigi munkánk eredményét tükrözik a helyi és országos szintű elismerések. Vendégeinket borkóstolóval fogadjuk, melynek során megismerkedhetnek a jellegzetes badacsonyi borokkal, ételekkel. Tölgyfahordóban érlelt tájjellegű borok és házi készítésű falatkák várják a hozzánk látogatókat. Borkóstolóra előzetes bejelentkezés alapján fogadjuk vendégeinket.
Szent Antal Pincészet
Borainkat a hagyományos és a modern technológiák együttes alkalmazásával készítjük.
A borkóstolók során vendégeink, tölgyfahordóban érlelt minőségi borainkat, kemencében sült ételeinket akár a csodálatos panorámát nyújtó kerthelyiségben is elfogyaszthatják.
Szolgáltatások:
– borkóstoltatás borkorcsolyával, hidegtállal
– kemencés sütés bejelentkezésre 15 főtől
– borvásárlás kóstolással, díszcsomagolás
– programszervezés
Elérhetőség
- Cím
- Szigliget, Antal-hegy Hrsz.: 0101. Térkép
- Telefon
- +36302042590 +36302673093
- vino@szentantalpince.hu
- Weboldal
- itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 12. 02.
Nyitvatartás
Nyitva tartás: Április 1. - Október 31. 14 h-tól (Hétfő szünnap)
November 1. - március 31. (Előzetes bejelentkezés alapján)
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek