Szennai Skanzen - Szabadtéri Néprajzi Múzeum
A Kaposvártól mindössze 8 km-re, a Zselici Tájvédelmi Körzet területén fekvő Szennai Skanzen a gyönyörű természeti környezet mellett a múlttal való találkozás élményével és változatos programokkal várja a kikapcsolódni vágyókat.
Szennai Skanzen - Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Az országban harmadikként, 1978-ban megnyílt szabadtéri néprajzi múzeum egyedülálló módon egy élő falu közepén, a közösség aktív részvételével jött létre. Alapvető célja, hogy megőrizze és bemutassa Zselic és Belső-Somogy sokszínű népi kultúráját, gazdag tárgyi és szellemi örökségét. Az épített örökség megóvásáért és hiteles áttelepítéséért a múzeum 1982-ben elnyerte a rangos Europa Nostra-díjat. A múzeumba áttelepített lakó- és gazdasági épületek Belső-Somogy és Zselic falvaiból, valamint a Dráva mentéről származnak. Zsúpfedésű, füstöskonyhás lakóházai a XIX. század második felére jellemző népi építészeti sajátosságokat tükröznek, míg szőlőhegyi pincéi a vidék szőlő- és borkultúrájának hagyományait elevenítik fel. A múzeum dísze a megye egyik legszebb műemléke, az 1785-ben épült református templom, amely máig aktív szerepet tölt be a közösség életében. Gazdagon díszített, festett fakazettás mennyezetét reneszánsz eredetű, színpompás virágminta borítja. A díszítés külön érdekessége a férfi padsor előlapján található, egyedi sellőmotívum.
Elérhetőség
- Cím
- Szenna, Rákóczi Ferenc u. 2. Térkép
- Telefon
- +3682584013 +36308947269
- szennai.skanzen@gmail.com
- Weboldal
- itthon.hu
Utoljára frissítve: 2021. 02. 26.
Nyitvatartás
Március 26. - Október 30.: kedd - vasárnap 9:00 - 17:00
A múzeum minden hétfőn zárva tart, kivéve:
április 6. Húsvét hétfő, május 26. Pünkösd hétfő.
November 5. - December 11.: Hétköznap zárva!
szombat - vasárnap 10:00-16:00
Jegyárak
Kombinált teljes árú belépő 1300 Ft
Kombinált nyugdíjas belépőjegy (62-70 év között) 825 Ft
Kombinált diák belépőjegy 650 Ft
Kombinált családi felnőttjegy 1250 Ft
Kombinált családi gyerekjegy 625 Ft
Múzeumi belépő
Teljes árú (Felnőtt 26-62 év között) 1000 Ft
Diák/Nyugdíjas (6-26 év között, 62-70 év között) 500 Ft
6 éven aluliak és 70 éven felüliek ingyenes
Csoportos felnőttjegy (10 fő felett) 800 Ft
Családi felnőtt (2 vagy több 0-18 év közötti gyermekkel érkező felnőtt látogatók részére) 900 Ft
Családi gyermekjegy (2 vagy több gyermek esetén gyermekenként, 6-18 év között) 450 Ft
Templomi belépő Teljesárú 400 Ft
Kedvezményes (6-26 év között) 200 Ft
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek