Lővér Fürdő - Csík Ferenc Uszoda
A Lővér fürdőt 1975-ben újították fel az erdő területén.
Lővér Fürdő - Csík Ferenc Uszoda
Sopron város vendégeinek egyik legkedvesebb pihenőhelye a Lővér körút mellett elterülő Lővér Fürdő, melyet a fenyvesekkel övezett táj tesz még vonzóbbá. A Lővér Fürdő strandja 1908-ban épült Erdei Forrásfürdő néven. Akkori terméskőből készült medencéjének vízét, a Deákkúti forrás vízével táplálták.
Az uszoda életében fordulópont az 1934-es év. Ebben az évben modernizálták a Lővér uszodát. Megépült az uszodacsarnok bejárata, új napozót létesítettek, fakerítést építettek, padokat helyeztek ki a fürdőzők kényelmére, valamint öltözőkabinokat, ruhatárat építettek a hölgyközönség részére. Ekkor modernizálták a vízkezelés technológiáját is, vízforgató berendezést és vegyszeradagolókat telepítettek a megfelelő vízminőség érdekében.
1947-ben az Uszoda háborús rongálása 30 %-os volt, melyet a következő évben helyreállítottak.
1966-ban elkészült a Lővér Fürdő II. medencéje.
Lővér Fürdő történetének újabb fontos állomása az 1975-ös év, ekkor kezdődött a fedett uszoda kivitelezése. Átadása Sopron várossá nyilvánításának 700 éves évfordulóján, 1977. december 16-án volt. Akkori beruházási költsége 75 millió forint, melyhez a város lakói is nagymértékben hozzájárultak munkájukkal.
A 36 sokszög alapú kupolaépület magába foglalja a vendégfogadó aula részt, a 720 fős öltözőket, medenceteret, szociális helyiségeket, gépészeti helyiségeket. A medenceteret Graboplast műanyag sátorral fedték le, melyet a medencetérben kialakított túlnyomás tartott a magasban.
A '80-as évek második felében ezt megszüntették, a sátortetőt egy faszerkezetű palatető váltotta fel, mely esztétikailag és műszakilag is megfelelőbb a medencetér lefedésére. Ekkor az uszoda üzemeltetője a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Vállalat volt. Később a város önkormányzata létrehozta a Fürdőüzemeltető Kft-t, mely 2002-ig volt gazdája a város fürdőéletének. A Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Rt. (2006-tól ZRt.) 2002-től üzemelteti ismét a Lővér Fürdő - Fedett Uszodát. 2004. június 06-án a Fedett Uszoda felvette Csik Ferenc 1936-os olimpiai bajnok úszó nevét.
A Csik Ferenc Uszodában évről-évre megrendezésre kerül a Csik Ferenc Úszóverseny ill. a Szuperinfó 24 órás úszónap, előbbi 2007-ben már 28. alkalommal, utóbbi pedig immár 16. alkalommal.
Az elmúlt években szemmel látható fejlődésnek indult a Csik Ferenc Uszoda - Lövér Fürdő. 2005-ben a Csik Ferenc Uszoda tanmedencéjének, 2006-ban a Lővér Fürdő pancsoló medencéjének, 2007-ben pedig a Lővér Fürdő vízforgató berendezésének a teljes cseréje történt. 2007-től 80 m2 napkollektor fűti a Lővér Fürdő pancsoló medencéjét, ill. nagy medencéjét!
Medencék:
Csik Ferenc Uszoda
Sport medence:
Mérete: 33,33 m x 24,04 m
Mélysége: 2 m
Vízhőfoka: 27,0 - 27,5 °C
Tanmedence:
Mérete: 15 m x 5 m
Mélysége: 0,8 m - 1,2 m
Vízhőfoka: 30,0 - 35,0 °C
Szauna,csobbanó medence:
Mérete: 1,57 m x 1,27 x 1,5 m
Mélysége: 1,5 m
Vízhőfoka: 16,0 - 18,0 °C
Lővér Fürdő
Nagymedence:
Mérete: 47 m x 19,9 m
Mélysége: 0,9 - 1,75 m
Gyermek pancsoló medence:
Mérete: 15 m x 5 m
Mélysége: 0,5 m
Elérhetőség
- Cím
- Sopron, Lővér krt. 82. Térkép
- Telefon
- 99/513-423 99/513-411
- furdo@sopronivizmu.hu
- Weboldal
- sopronivizmu.hu
Utoljára frissítve: 2015. 10. 26.
Nyitvatartás
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek