utazzitthon.hu
Keresés…

Római Katolikus volt Ferences Templom

Simontornya műemlékjellegű épülete a barokk templom.Az utca vonalában a szomszédos rendházhoz épült hozzá, melyet a templommal együtt kezdtek építeni, de jóval hamarabb fejeztek be.

Simontornya

A templom alapkőletétele 1728-ban zajlott, és bár 1734-ben már miséztek benne, a barokk stílusban emelt épület teljesen csak 1760-ra készült el, majd 1768-ban szentelték Szent Simon és Tádé apostolok tiszteletére. 1944-ben felújították, falképeit restaurálták. Tornyának háborús sérülését csak 1973-ban javították ki. Egyhajós templom, tornya a főbejárati homlokzatára épült. Kapuja oszlopos, párkánnyal lezárt kőkeretből nyílik, a párkányon vázadísszel, és itt olvasható az 1760-as évszám is. Szentélye keskenyebb, mint a hajója. A bejárat felőli oldalon falazott orgonakarzat található. Berendezése jellemzően 18. század második feléből való eredetre vall. Az épület előtt kőkereszt áll, rajta aranyozott korpusszal, felállításának éve 1890.

Elérhetőség

Cím
Simontornya, Szent István Király utca 5. Térkép
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2017. 01. 12.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Római Katolikus volt Ferences Templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek