utazzitthon.hu
Keresés…
Nincs találat
Keresés…

Siklósi sport

Bővebben a helyről

Siklós, Magyarország legdélibb városa, történelmi és műemléki nevezetességeiről ismert kb. 10.700 lakosú település, amely egyben a térség kulturális, kereskedelmi és gazdasági központja. 1977.04.01-én csatolták hozzá Máriagyűd falut és avatták várossá, amely nem tekinthető áprilisi tréfának, hiszen Siklós már a középkor óta mezővárosként a nagy kiterjedésű birtok, majd a járás \"lelke\", ahol a nélkülözhetetlen intézmények, mint kórház, bíróság, gimnázium és szakiskola is helyet kaptak.

A város nevét egy 1191-ben keltezett oklevélben olvashatjuk először, mint a Kán nemzetségbeli Siklósi család lakhelyét és birtokának központját, s hogy eredetileg azt nevezték el a családról, vagy fordítva történt, azt ma már nem lehet tudni, bár valószínű, hogy Siklós a család első birtoka lehetett, s így névadóvá is válhatott.

Magát a várat első ízben egy 1294-es oklevél említi, már mint meglévő virágzó várat és települést, amely már ekkor vásároshely volt.

A különleges szubmediterrán mikroklímának is köszönhető, hogy az ország egyik legrégebbi és legkiválóbb borvidéke is a Villányi-hegység lejtőin alakult ki, a Villány-Siklósi borvidék. Már a rómaiak is termeltek ezen a területen bort: ásatásokon előkerült, Bacchust, a boristent ábrázoló domborművek és sírfeliratok is bizonyítják ezt. A honfoglaló magyarok - bár valamilyen szintű borkultúrát magukkal hoztak - átvették az itt talált régi római hagyományokat, a kettő idővel keveredett, s így a mai magyar borkultúra is igen nagy mértékben kapcsolódik ehhez a vidékhez.

Itt élt a Bor nemzetségből való Bor vitéz is, aki a helyi nedű lelkes híve, s szorgalmas támogatója volt. A hagyomány szerint a nemes ital róla kapta magyar nevét.

Ajánlott útvonal: Budapesttől kb. 255 km. A 6-os számú főúton (Pécsig), onnan tovább az 58-as számú úton.

4 találat

Siklósi Táncsics Vadásztársaság

Siklós

A társaság, az ország legdélibb pontján, Baranyában működik. A vadásztársaságot dr. Horváth Béla alapította 1946-ban. A területünk, amelyet délről Horvátország, keletről a Bólyi Mg. Zrt., északról és nyugatról kisebb területek határolnak 10 848 ha, ebből a lakott terület 652 ha, a taglétszámunk hatvan fő (a megye második legnagyobb társasága). A területet az előírásoknak megfelelően körzetekre osztottuk, amiket számokkal láttunk el. A könnyebb tájékozódás miatt, és hogy őrizzuk a hagyományokat, valamint az idősebb vadászok könnyebb eligazodásáért felsoroltuk az eredeti neveket is a száraz számok mellett. Ilyen szép és már majd elfeledett nevek szerepelnek: Törökerdő, Dázsony, Gombár, Tító-sarok, Bő, Lengyár, Parancsnoki-tó, Bencze-nád, Aranyos, Makkvetéses és még sorolhatnám. A területet közepes nagyvadasnak ítéljük, ami évekkel korábban inkább apróvadas jellegű volt. Mára, köszönhetően a 20%-osra növekedett erdősültségnek, nőtt a nagyvadállomány is. A területen kiváló gímszarvas- és nagyon jó őzállomány él, amit az is alátámaszt, hogy a lövetett trófeás nagyvadak 50-60%-a évek óta érmekkel büszkélkedhet. Farkasházi Miklós szervezőmunkájának köszönhetően évente megrendezzük a Vadászok a Magyar Vizsláért elnevezésű programot, ami egyben verseny és bemutató is. Ehhez a helyszínt és a feltételeket a VT biztosítja a Mattyi horgásztónál és környékén. Néhány szó a vadgazdálkodásunkról: évente 15 ha vadföldet művelünk, a tél folyamán közel tíz vagon szemes takarmányt helyezünk ki, aminek nagy része vásárolt, első osztályú törtszem. A területünkön gazdálkodókkal igen jó a kapcsolat, csökkent értékű takarmányokkal ők is támogatják a társaságot. Nagy gondot fordítunk a vadkárelhárításra is, s hogy az a leghatékonyabb legyen, vadászni vadkár idején kizárólag a művelt területeken engedélyezett, nem korlátozzuk a vendéghívások számát, és ha szükséges, fizetett őröket alkalmazunk, akik naponta jelentést tesznek.

Sport

4 találat a térképen ebből az oldalból