utazzitthon.hu
Keresés…

Sárospataki Képtár

A Sárospataki Képtár 1968-ban jött létre Béres Ferenc énekművész kezdeményezésére.

Sárospatak

A kezdetben a Rákóczi Várban működő intézményt a városi tanács tartotta fenn. A képtár gyűjteményei elsősorban adományokból származtak. Béres Ferenc saját képzőművészeti gyűjteményének egy részét adományozta a városnak. Bíztatására azonban sok művész is adott kisebb-nagyobb kollekciókat a gyűjtemény gyarapítására.

A 70 es években két nagyobb kollekció került az intézmény tulajdonába. Domján József Amerikában élő Kossuth-díjas fametsző művész adományozta saját műveiből és képzőművészeti gyűjteményéből álló anyagát a városnak, 1979-ben pedig Andrássy Kurta János szobrászművész adományozott egy életmű nagyságrendű anyagot. Mind két adomány épület kialakítással is járt. A Domján-gyűjteményt az egykori Szinyei Gerzson pataki tanár tulajdonában lévő házba helyezték el felújítás után. Andrássy Kurta János munkásságát pedig a várnegyedben kialakított egykori katolikus iskola épületben új Képtár épületben (ma Szent Erzsébet út 14.) mutatták be a nagyközönségnek. Ekkor került át a Képtár székhelye a Rákóczi Várból ide. A Képtár 2013 óta újra Sárospatak Városának fenntartásában működik.

A Képtár gyűjteményei elsősorban a 20. századi magyar művészet bizonyos korszakait reprezentálják. Gyűjteménye nagyrészt adományként, illetőleg vásárlás útján jött létre.

Elérhetőség

Cím
Sárospatak, Szent Erzsébet utca 14. Térkép
Weboldal
patakikeptar.hu

Utoljára frissítve: 2017. 06. 27.

Nyitvatartás

Hétfő: Zárva
Kedd: 10.00-16.00
Szerda: 10.00-16.00
Csütörtök: 10.00-16.00
Péntek: 10.00-16.00
Szombat: 10.00-16.00
Vasárnap: 10.00-16.00

Jegyárak

Teljes árú belépő: 600Ft
Kedvezményes belépő: 300Ft

Kedvezményes jegyre jogosult:

6 és 26 év közötti személy
62 év feletti személy
legalább két, 18 év alatti személy kísérője közeli hozzátartozójaként (legfeljebb 2 fő)
Ingyenességre jogosult:

6. életévét be nem töltött kiskorú
70. életévét betöltött személy
fogyatékos igazolvánnyal rendelkező személy és kísérője (legfeljebb 1 fő)
közoktatásban dolgozó pedagógus
országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagja
a miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkező
Ingyenes látogatás: minden nemzeti ünnepen, illetve minden hónap első szombatján a 26 év alattiaknak, illetve 18 év alatti személyt kísérő közeli hozzátartozójának (legfeljebb 2 fő)

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Sárospataki Képtár kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Sárospatak
4 szálláshely ebben a városban