Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

A MNM Rákóczi Múzeuma gyűjtőterülete a Hernád folyótól a Tiszáig terjedő területet, Tokaj-Hegyalját, a Hegyközt, a Zempléni-hegységet és a Bodrogközt foglalja magába. Természetföldrajzilag, s a gazdálkodást tekintve hihetetlen gazdagságot, változatosságot hordoz ez a terület. A sokszínű mezőgazdaság tárgyi emlékei, éppúgy megtalálhatók a múzeum gyűjteményében, miként a háziipar, a kisipar termékei és eszközei. Ma, amikor a falvak életének, a mezőgazdasági termelés lehetőségeinek megújítását sokan kezdeményezik, nagyobb jelentőséget kap a múzeumi tárgyak és a lejegyzett gyűjtések által megőrzött tudáskincs.

A Sárospatakhoz közeli Sárazsadány Bodrog-parti település. Évszázadokon át a nép „kenyere” a halászat volt. Jellegzetes a Sára jeges halászata, vasas szákkal és varsával. A halászat jelentősége a XIX. század óta fokozatosan csökken. A folyószabályozások által visszaszorult a vizes élőhelyek száma és kiterjedése, kisebb a Bodrog halbősége.

A falu a hegység és a síkság találkozásánál található, szőlői Hegyalja szőlőtermő területéhez tartoznak. A Tokaj-hegyaljai borvidék a világ első zárt borvidéke. 2002-ben mint kultúrtáj, felkerült az UNESCO világörökségi listájára. Három jellegzetes hegy, az abaújszántói, a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy, valamint a tokaji Kopasz-hegy közötti háromszögben, 28 település alkotja.
A MNM Rákóczi Múzeuma Sárazsadányban létrejött egysége részben néprajzi kiállításoknak, részben ezen tárgyakhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai - hagyományt és népi értékeket megőrző - programoknak ad helyet (mesék, emlékek, halászat, kerámiák, földművelés, szőttesek, népi bútorok témaköréből).
A Bodrogköz a Tisza és a Bodrog folyók által határolt mocsaras, lápos terület. A lányok és asszonyok legfontosabb téli háziipari foglalatossága volt a fonás és a szövés. Az évszázados hagyományok szerint, öröklődött technikai ismeretekkel, a népi ízlésvilágnak megfelelő díszítőelemek felhasználásával készült szőttesek a Bodrogköz legszebb emlékei.

Az MNM Rákóczi Múzeuma több száz darabból álló keménycserép gyűjteménye tárgyait Telkibányán és Hollóházán készítették. Az első manufaktúrát Bretzenheim Ferdinánd alapította 1825-ben Telkibányán, Magyarországon először itt kezdtek porcelánt gyártani. Az első termékeket REGÉCZ jelzéssel látták el a tulajdonos „regéci” előnevéből. Az üzem 1864-ben tért át a keménycserép gyártásra.
Hollóházán 1831-ben, egy korábbi üveghuta helyén, a Károlyiak uradalmában indult meg a keménycserép készítése. A XIX. század végén az üzem fellendült, s nagyobb termelékenységével elsorvasztotta a telkibányai gyárat. A keménycserép használati edényeket és kisebb mértékben díszműárut készítő Hollóháza termelésében 1939-ben következett be egy újabb fellendülés. 1957-ben tért át az üzem a porcelángyártásra. A telkibányai és hollóházi gyár termékei a falusi lakosság és a kispolgárság igényei szerint készültek.

Sárospatak és környéke legrégibb és legnevezetesebb ipara a fazekasság. A XVII. és XVIII. században, konyhaedényeket, a nemesség számára díszedényeket készítettek. Az 1840-es évektől a század végéig, a parasztkerámia korszak első felében élte fénykorát. Készítményeik formáját és díszítését a vásárlók, a Bodrogköz, a Hegyköz és a Hegyalja parasztságának igénye és ízlése határozta meg. Készítményeiket elsősorban a háztartásban használták, de a lakószobában és a pitvarban díszítő szerepük is volt.

Az első üveghutát II. Rákóczi Ferenc alapította 1698-ban a regéci hegyekben, a mai Óhután. Amikor a környező erdőkből elfogyott az üvegolvasztáshoz, hamuzsírfőzéshez szükséges fa, a műhely tovább vándorolt, 1916-ig működött. A Károlyiak füzéri uradalmában legjelentősebb a hollóházi üveghuta volt, amelyben 1742-től 1830-ig főleg ablaküveget állítottak elő. Rövid ideig termelt a nagyhutai és a Vágáshuta mellett lévő prédahegyi manufaktúra. Az ólomkarikás ablakokhoz szükséges „tányérokon” kívül kezdettől fogva nagy mennyiségű borospalackot állítottak elő, ebben tárolták a híres tokaji aszút. A szál- és fonáldíszek mellett „buborékos" és „rücskös" díszítéssel készültek az üvegtermékek.

A falu megélhetésének alapját jelentette egykor az önellátó jellegű élelemtermelés. Ennek egyik legfontosabb alapformája a szántóföldi földművelés és az állattartáshoz kapcsolódó szénamunka volt.

Sárazsadányt rendkívüli gyümölcsgazdagság jellemezte. A gyümölcsöt frissen is ették, vagy ha sok volt, piacra vitték. Nagyon elterjedt volt a gyümölcs ősi feldolgozási módja, az aszalás. Szilvát, almát és körtét aszaltak. A magvaváló szilvából lekvárt főztek. Az egészséges gyümölcs a szilvalekvárba, a rossz pálinkába ment. A kertekhez hozzátartoztak a méhesek is.

Dégh Linda 1940-es évekbeli gyűjtése alapján készült bábjáték, s a Penna Jankó játszótér a mesék világának aranyos ködén át egy különleges világba röpíti a gyerekeket. A falu esti csöndjében egykor életre keltek a mesék. Üljünk le mi is! Hallgassuk meg a Mesék Háza, az Emlékek Háza, a Vizek Háza, a Tűz Háza és a Föld Háza igaz történeteit. Talán még a mesebeli király selyemrétjére is eljutunk...