utazzitthon.hu
Keresés…

Tisza-tavi Ökocentrum

Az Ökocentrum turisztikai- és rendezvényközpont, amely egy helyen gyűjti össze és tárja látogatói elé a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit, bemutatva Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágát.

Poroszló

Négyszintes látogatóközpontja 2.600 négyzetméteren várja az érdeklődőket, állandó kiállításai, háromdimenziós vetítőterme és hatalmas, 735.000 liter össztérfogatú édesvízi akváriuma révén igazi természetközeli élményt nyújt.

Kínálatában a turizmus mellett oktatás is kiemelt jelentőségű. Az általános- és középiskolák biológiai tananyagának kiegészítő, gyakorlati oktatásában komoly szerepet tölthet be az Ökocentrum kiállításainak megtekintése és a szervezett programokon való részvétel, de jelentős segítséget nyújthat a felsőfokú oktatási intézmények hallgatói számára is.

A főépületben korszerűen berendezett, 100 fős konferenciaterem kínál lehetőséget tudományos előadások és rendezvények lebonyolítására.

Az Ökocentrum térségi funkciókat is ellát majd a jövőben, a tervek szerint itt kap helyet a poroszlói vízi rendőrőrs, az épület tornya pedig a Tisza-tavi viharjelző rendszer kiépítésére szolgál.

Elérhetőség

Cím
Poroszló, Kossuth u. 41. Térkép

Utoljára frissítve: 2021. 12. 20.

Nyitvatartás

Áprilistól októberig nyitva minden nap 9:00-től 18:00 óráig.
A pénztárak 17:00 óráig működnek!

Jegyárak

Ökocentrum alap
Felnőtt: 1 890 Ft
Kedvezményes: 1 590 Ft
Bébi: 100 Ft

3D
Felnőtt: 2 290 Ft
Kedvezményes: 1 990 Ft
Bébi: 400 Ft

Vízi Sétány
Felnőtt: 2 590 Ft
Kedvezményes: 2 090 Ft
Bébi: 100 Ft

Mindent bele
Felnőtt: 2 990 Ft
Kedvezményes: 2 490 Ft
Bébi: 400 Ft

Csónaktúra GPS készülékkel -1 óra max. 5 személy részére: 2 990 Ft
Szakértő idegenvezetés, csoportkísérés magyar nyelven: 3 000 Ft

Jegytípusok magyarázata:

Felnőtt 18-62 éves
Kedvezményes:
- Junior 3-18 éves
- Senior 62 éves kortól
- Családi 2 szülővel érkező, 1 vagy több gyermek esetén a felnőttek is kedvezményes árú belépőt válthatnak!
Fogyatékkal élők: Kiskorú fogyatékkal élő személyt kísérő 1 fő is kedvezményes áron léphet be
Bébi 0-3 éves gyermek, legalább 1 felnőtt jegyet váltó kisérővel!

Csoportos jegyek:
15 főnél nagyobb, előre bejelentkezett csoportok számára 15% kedvezményt biztosítanak és 1 fő csoportkísérő belépése ingyenes.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Tisza-tavi Ökocentrum kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Poroszló
1 szálláshely ebben a városban