Református templom
http://www.refporcsalma.hu
Porcsalma
Református templom
40) { galleryStep($event.changedTouches[0].clientX < touchX ? 1 : -1) } touchX = null">
Az Egyházközség templomának legősibb része a késő árpád korból való.
Eredetileg katolikus templomnak épült. Az 1790-es években tornyot építettek a templomhoz, majd 1836-ban bővítették a templomot egy újabb hajórésszel, amely a lélekszám növekvése miatt szükségessé vált. A templom műemlék jellegű épület. Legutóbbi külső felújítása 2000-ben, a millennium évében volt. Tornyában két harang van, az egyik 566 kg-os, a másik 250 kg. Tornyát egy 1997-ben üzembe helyezett toronyóra is díszíti. A templomban ma is használatban van az 1903-ban özv. Gyene Zsigmondné József fia emlékére készíttetett orgona. Egy emléktábla is el van helyezve, amely Porcsalma megmentőjének, Kovács Györgynek állít emléket, aki a portyázó tatároktól egy csellel megmentette a települést.

Elérhetőség
- Cím
- Porcsalma, Szabadság tér 4. Térkép
- Telefon
- +3644576002
- lelkesz@porcsalma.hu
- Weboldal
- itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 09. 20.
Nyitvatartás
( 01.01. - 12.31. )
egész évben
egész évben
Jegyárak
nincs
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek