Szikla Színház
A Pilis hegy oldalában lévő volt kőbánya helyén, a görög színházakhoz hasonló környezetben egyedülálló környezetben áll a pilisszántói Szikla Színház. A hely adottságainak, valamint az ezzel rokon szellemiségű előadásoknak, koncerteknek az egész országban és még határon túl is jó híre van.
Szikla Színház
A Pilis hegy oldalában lévő és pályázati támogatással épült szántói Szikla Színház 2011-ben már nyolcadik évadját ünnepelheti.
A hely adottsága, a faluból kiemelkedő kultikus, gyönyörű Pilis egyedülálló környezetet biztosít az előadásoknak, koncerteknek.
A Pilis medence szinte kisebb másolata a Kárpát medencének. Magyarok, tótok, szerbek, cigányok, svábok együtt, egymásra utalva élünk itt. Ez egy kisebb nemzeti integráció, ami színesíti az egész nemzetet, közvetve az Európai Uniót.
A Szikla Színház a fejlődés egyik lehetősége a falu számára és a gazdasági mutatók is évről évre javulnak. Az erkölcsi támogatás, a látogatottság, pedig egyre nagyobb.
Sokan segítenek társadalmi munkában. A rendezőgárda, a jegyszedők, a szervezők mind-mind társadalmi munkások.
Szeretettel várják a korábbi és az új közönséget, felejthetetlen élmények reményében!
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek