Pákozdi Ingókövek TT
Pákozdi Ingókövek TT
A Velencei-hegység Magyarország egyetlen olyan gránit alapkőzetű területe ahol a kőzet közvetlenül a felszínen vizsgálható, megtekinthető. Pákozd községtől északra a Sárhegy legmagasabb pontján és az ettől K-KD-re eső területen a gránit kisebb-nagyobb sziklacsoportjai láthatók a felszínen, amelyek jellegzetes alakjukat a szél és az esővíz együttes hatásának köszönhetik.
A kemény, tömött, vízzáró kőzetet repedések szelik keresztül-kasul. A repedések a gránit tömegét, nagy négyszögletes hasábokra tagolják és ezeken a felszíneken folyik a kőzet aprózódása, mállása. A felszín mállása folytán a gránittömbök sarkai legömbölyödtek,a tömbök elváltak egymástól és sajátos képződmények az ún. "ingókövek" jöttek létre. Egyes tömbök élükkel támaszkodnak csupán a sziklára, amelyen kimozdulhatnak anélkül, hogy eldőlnének. Ezen alakzatok legszebb példányait megőrzi a természetvédelmi terület.
A geológiai értékek mellett az itt található vegetáció is védelemre érdemes, hiszen az alapkőzet jellegéből adódóan szintén egyedülálló az országban.
A terület kijelölt túraútvonalakon megközelíthető. Itt vezet az országos kéktúra útvonal is, illetve a Gránit tanösvény.
Elérhetőség
- Cím
- Pákozd, Sárhegy Térkép
- Telefon
- 22/456-039
- Weboldal
- tourinform.fejer.hu
Utoljára frissítve: 2009. 11. 16.
Nyitvatartás
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek
Képek forrása: wikimedia, www.pakozd.hu