Nógrádi vár
Nógrádi vár
Nógrád megye legjelesebb emléke, a megye névadó várbirtoka volt. A körülötte kialakult település a megye székhelyeként meghatározó szerepet kapott a megyerendszer kialakulásában. A vár a Börzsöny-hegységet formáló vulkanizmus során 15-19 millió évvel ezelőtt létrejött dagadókúpon épült. A várhegy, mint egy hatalmas cipó emelkedik ki a Börzsöny előterében kialakult medencéből. A kialakult terjedelmes sziklatömbön már a népvándorlás idején is emelkedtek erődítmények.
Anonymus Eastrum Nougrad néven tesz említést a várról, amely a XII. században még királyi birtok volt, majd II. Endre adományozása révén a váci püspök a husziták támadásától tartva megerősíttette a várat. Mátyás király idején szépen helyreállították a közben romossá lett várat és a romokból a még ma is kitetsző háromemeletes reneszánsz palotatoronnyal bővítették. A mohácsi vész idején Szapolyai Jánosé volt, majd 17 éven át Ferdinánd király birtokolta. Ezután 50 esztendeig a törökök kezén volt. A XVII. században először Bocskai hajdúi, majd Bethlen Gábor csapatai kezére, később rövid időre ismét a király birtokába került. A törökök többször is próbálkoztak ismételt elfoglalásával, ez cselszövéssel 1663-ban sikerült.
Ezután természeti csapás érte a várat, 1685-ben villám csapott a lőtoronyba, Csonka bég a még megmaradt részeket szétromboltatta és ezzel végetért a vár hadászati szerepe.
A méretében jelentős erődítmény még romjaiban is lenyűgöző, érdemes felkeresni. Az utóbbi években nagy ütemben folyik a falak konzerválása és részbeni helyreállítása. Közúton és vasúton is könnyen elérhető.
A várba az Országos KÉK túrából kiágazó kék rom jelzésen juthatunk fel.
Nyitvatartás
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek
Képek forrása: nograd-var.hu