utazzitthon.hu
Keresés…

Várpince és környéke

A Várpince gazdasági nehézségek miatt zárva tart. A felújított, több mint 500 négyzetméter területű Várpincében a hatalmas boltozatos helyiségek sora egy elliptikus alaprajzú kupolával fedett teremmel kezdődik, amely bejárati előcsarnokként is működik, ruhatárral, információs pulttal, horgászkellék és emléktárgy eladó résszel. Ebből juthat át a látogató főzőbemutató és éttermi részbe. A bemutató konyhát csak egy alacsony üvegfal választja el a fogyasztótértől, így a vendégek folyamatosan figyelemmel kísérhetik a megrendelt ételek - a Szigetköz különleges halételeit - készítését, tálalását. A fogyasztótérben egyidejűleg mintegy 40 vendég kiszolgálására van lehetőség, az étterem előzetes bejelentkezés után vehető igénybe. Egy átjárón keresztül jutunk a kiállító terembe, ahol az egykori mesterségek közül az aranyászat és a halászat tárgyi emlékei, megőrzött dokumentumai, fényképei láthatók, párhuzamos kiállításként a Hansági Múzeumban fellelhető népviseletek és a népi kultúra emlékei gyönyörködtetik a látogatókat. A következő teremben a szigetközi vizek lakói tekinthetők meg. A várpincében található akvárium terem különleges látványosság azok számára is, akik nem szakértői, csak csodálói a természetes vizek színes élővilágának. A várkert, amely a Vár-tó és a várpince között található, a szigetközi növények telepítésével természetvédelmi bemutató jellegű kialakítást kapott.

Mosonmagyaróvár

Elérhetőség

Cím
Mosonmagyaróvár, Vár 2. Térkép
Telefon
+3696566713
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2020. 12. 04.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
május-szeptember: K-P: 10-17, Sz-V: 10-18, október-április: K-P: 10-15, Sz: 10-16

Jegyárak

felnőtt: 400 HUF
diák: 200 HUF
6 éven aluliaknak és nyugdíjasoknak ingyenes

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Várpince és környéke kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Mosonmagyaróvár
3 szálláshely ebben a városban